Belföld

Négy álküldöttet talált az SZDSZ

Jüttner Csaba rendőrségi bejelentést tesz, miután az általa kezdeményezett újabb, csütörtöki vizsgálat négy további hamis aláírásra derített fényt az SZDSZ tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén.

Elnökségi ülést tartott csütörtökön az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmánya, a március 25-én, a jogosulatlan szavazásokkal kapcsolatban kezdeményezett vizsgálat eredményét. A 2007. évi tisztújító küldöttgyűlésen a megyéből 45 küldött vet részt, a helyszíni regisztrációs íveken 33 küldött neve mellett szerepel aláírás. „Közülük négyen úgy nyilatkoztak, hogy nem voltak jelen a küldöttgyűlésen” – tudatta közleményében Jüttner Csaba, a párt SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. Ezek alapján az elnök rendőrségi bejelentést tesz.

Az ügy előzménye, hogy a HírTV Célpont című műsorának stábja Jüttner Csaba körzetében újabb álküldöttre akadt. „Bíró Árpádné nem volt ott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, neve mellett a Fővárosi Bírósághoz eljuttatott jegyzőkönyvben mégis szerepel aláírás. Azt mondja sejthették, hogy nem megy el, mert hat éve volt utoljára küldöttgyűlésen” – olvasható a HírTV honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik