Belföld

Két lépésben ritkít a BKV?

Két szakaszban, nyár végén és jövő év elején ritkítaná járatait a BKV. Kedvezőtlen fogadtatás esetén az is lehet, hogy a második ütemet nem indítják el – értesült a Népszabadság.

A fővárosi kabinet kedden tárgyalja a közlekedési társaság új, járatritkításokat is tartalmazó paraméterkönyvét. Az eredeti elképzelés 9-10 – civilek és a szakszervezetek számításai szerint 20 – százalékos teljesítménycsökkentést tervez, amitől összesen hatmilliárd forintos megtakarítást várnak. A lap szerint a keddi ülésen bemutatnak egy „finomított”, úgynevezett 3 plusz 3-as variációt is.

Ez azt jelzi, hogy a városházán fontolgatják a kétütemű bevezetést – vélhetően az elmúlt hetekben tapasztalt civil és kerületi ellenállás miatt -, mindkét periódustól 3-3 milliárd forintos megtakarítást remélve. Amennyiben a kabinet a kétlépcsős megoldást hagyja jóvá, s a főpolgármester is engedélyezi a bevezetést, akkor leghamarabb nyár végén érezhető lesz a változás a tömegközlekedésben.

A folytatást, vagyis további járatok ritkítását és megszüntetését az első ütem eredményeitől teszik függővé. Vagyis kedvezőtlen fogadtatás és jelentős utasvesztés esetén elállnak a további lépésektől – legalábbis most ezt ígérik a döntéshozók. Ha mégsem így lenne, akkor jövő év elején további menetrendi változásokra kell számítani.

Sokan azonban úgy vélik – a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közleményben is jelezte -, ez csak „porhintés”, amely a felkorbácsolt hangulat csillapítására szolgál, de a félmunkát valójában senki nem gondolja komolyan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik