Belföld

Rátámadtak a kínai követségre Budapesten

admin
admin

2008. 03. 20. 18:43

Kövekkel és vörös színű festékbombával dobálták meg a Kínai Nagykövetséget a tibeti vérengzések ellen tiltakozó tüntetésen Budapesten. Egy kő betörte a képviselet ablakát.

A megmozduláson mintegy 200 ember vett részt. A rendőrség két embert emelt ki a tüntetők közül, miután a nagykövetség egyik ablakát betörték. Az előállítottak egyike egy ázsiai – a főszervező szerint tibeti – fiatalember volt, a másik pedig egy magyar férfi. Őket igazoltatták, átvizsgálták, majd elvitték. A demonstrációt, amely az akciót követően békésen folytatódott tovább, a rendőrség nem oszlatta fel, csapaterőt nem alkalmaztak, csupán felszólították Hendrey Tibor főszervezőt, a Tibetet Segítő Társaság elnökét, hogy jelentse be a rendezvény végét, mivel szabálysértés történt.

A tüntetők tibeti zászlókkal és a himalájai ország függetlenségét követelő transzparensekkel érkeztek a demonstrációra. A nagykövetség megdobálását követően a tömeg azt skandálta, hogy „Szabadságot Tibetnek, Dalai Lámát Tibetbe, Fujin Tao gyilkos”. A Kínai Nagykövetségen több ember is tartózkodott, amikor megdobálták az épületet. Hendrey Tibor hangsúlyozta: nem tervezték, hogy dobálni fogják a nagykövetség épületét, de – tette hozzá – „ilyenkor bármi előfordulhat”.

Mintegy 200 fő tüntetett a kínai nagykövetség előtt (fotó: MTI)

Mintegy 200 fő tüntetett a kínai nagykövetség előtt (fotó: MTI)

A tüntetés oka, hogy a múlt hét elején buddhista szerzetesek tüntetéssorozatot kezdtek Tibetben, megemlékezve arról a 49 éve levert felkelésről, amely a dalai láma száműzetésbe vonulásához vezetett. A Tibeti Autonóm Területen kezdődött zavargások átterjedtek néhány szomszédos kínai tartomány tibetiek lakta körzetére is. E körzetek részei voltak a történelmi Tibet területének, a kínai hatóságok a huszadik század folyamán választották le róla azokat, és csatolták más kínai tartományokhoz, köztük Szecsuánhoz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fiumei út a Teleki László térnél.
Fotó: Vaskalap Utca / Fortepan
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.