Belföld

Koalíciós csata a Parlamentben

Koalíciós egyeztetés kezdődött a Parlamentben az MSZP és az SZDSZ között: kiemelt témaként szerepel az egészségbiztosítási törvény jövője. Korábban a két párt eltérően nyilatkozott a magántőke szerepéről, az SZDSZ a szakítást is felvetette.

A Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél, szocialista pártelnöknél zajló megbeszélésen az MSZP képviseletében jelen van Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke és Ficsor Ádám, a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke – értesült az MTI. Az SZDSZ-től Kóka János pártelnök, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Magyar Bálint, a kancellária államtitkára és Gusztos Péter ügyvivő vesz részt. Úgy tudni, Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter is hivatalos volt az egyeztetésre, de ő betegsége miatt távol maradt.

Kóka János szerdán újságíróknak azt mondta, a magántőke bevonása az egészségbiztosítási reform lényege és ha nincsenek reformok, nincs értelme, hogy az SZDSZ a koalícióban maradjon. „Azért kötöttük a koalíciót, hogy végrehajtsuk a reformokat. A reformokról tehát csak a hatalommal együtt volnánk képesek lemondani” – tette hozzá az SZDSZ elnöke. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden „egyéni véleményeként” azt nyilatkozta a stop.hu internetes újságnak, hogy „könnyen lehet”, az egészségbiztosítási pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani.

Az MSZP parlamenti frakciója kedden este informális ülést tartott a kérdésben, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc is. Varju László frakcióvezető-helyettes az ülést követően azt mondta, megállapodtak abban, hogy szükség van az egészségbiztosítási törvény finomítására, de azt nem vonják vissza. A egészségpénztárakról szóló törvényt február 11-én fogadta el a parlament, és február 18-án hirdetették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik