Belföld

A szocialisták választják az SZDSZ elnökét?

Egyre jobban egymásnak esik az SZDSZ két szárnya egy előrehozott tisztújítás reményében. Most épp aláírásgyűjtés kezdődött a hatalmi harcok – valójában a fodoristák nyilatkozatai – ellen. Közben más szabad demokraták attól tartanak, hogy a koalíciós partner akarata is megjelenhet az SZDSZ vezetésében.

A hatalmi harctól való elhatárolódásra kéri az SZDSZ tagjait a párt Veszprém megyei választmányi elnöke. Tihanyi László a FigyelőNet megkeresésére elmondta, abból lett elege, hogy a párt elnökválasztásával kapcsolatos szabálytalanságokat feltáró jelentés nyilvánosságra kerülése előtt már egyesek tisztújítást sürgetnek az SZDSZ-ben.

Újra összecsapnak? (Fotó: MTI)

Újra összecsapnak? (Fotó: MTI)

A megyei elnök szerint Bőhm András és Gulyás József az, aki „telenyilatkozta” a sajtót, hogy új választás kellene, miközben a Jüttner Csaba vezette vizsgálat eredménye még nem is nyilvános. „Párton belül volt egy megállapodás, hogy március 21-ig, amíg a jelentés nyilvánosságra nem kerül, nem nyilatkozik senki erről. Bőhmék ezt rúgták fel, valószínűleg azért, hogy eltereljék a figyelmet” – vélekedett Tihanyi, aki felhívásában keményebben fogalmaz: „Azok, akik el akarják kendőzni a vizsgálat eredményét, miközben azonnali tisztújításért kiáltanak, a csalók és a csalásra biztatók forgatókönyvét hajtják végre.”

Történt ez-az

Gulyás kész lemondani

Kész lemondani az SZDSZ Országos Tanácsának (OT) elnöki tisztségéről Gulyás József, ha a testület következő ülésén kisebbségben marad a párt tisztújítását sürgető véleményével. A képviselő fenntartotta azt a véleményét, hogy minél hamarabb meg kell tartani a párt tisztújító közgyűlését. Indoklásként hozzátette: a múlt hét pénteki ügyvivő testületi ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a tavalyi küldöttgyűlésen a tisztségviselő-választás kimenetelét befolyásoló szabálytalanságok történtek. (MTI)

A Jüttner-jelentésről eddig annyi tudható, hogy közel harmincórás hanganyagot tartalmaz, és megállapítja, hogy történt szabálytalanság, amely kihathatott az SZDSZ elnökválasztására – ahol Kóka János nyert –, ám azt nem lehet tudni, hogy kire szavaztak azok, akik szabálytalanul szavaztak. A teljes anyagot várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra.

Megkerestük az egyik „sokat nyilatkozót”, Bőhm Andrást, akivel Tihanyi László – az elmondása alapján – „az életben nem beszélt.” A liberális országgyűlési képviselő szerint az SZDSZ érdekét szem előtt tartva sürgeti a tisztújítást, mivel „a párt külső és belső közvéleménye is úgy látja, hogy árnyék vetül az SZDSZ-re”. Bőhm szerint egy új elnökválasztáshoz már annyi is elég, amennyit a Jüttner-jelentés megállapított, vagyis hogy történt a választásra kiható szabálytalanság.

A liberális párton belül Fodor Gábor támogatói közé sorolt Bőhm szerint nehéz kimászni ebből a helyzetből, ezért is kellene egy mielőbbi tisztújítással megerősíteni a pártelnököt. Felvetésünkre, hogy a koalíciós partnertől érkezett-e bármiféle „ajánlás”, hogy kit látnának szívesebben az SZDSZ elnöki székében, Bőhm azt mondta, hogy „nyilván az MSZP-frakción belül is gondolkoznak az ügyön, de semmilyen üzenetet nem kaptunk tőlük”.

Érkezik ez-az

Más szabad demokrata forrásaink viszont épp úgy vélekedtek, hogy nem véletlen az a fenyegetőzés, amely a szocialisták részéről érkezik, akik – sajtóhírek szerint – azt sérelmezik, hogy a helyén maradhatott a népszavazás hatását sajátosan értelmező Horn Gábor és az egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes. A koalíciós válságot tetézi, hogy – mint arról a FigyelőNet is beszámolt – Kóka János a kapcsolat felmondásával fenyeget, amennyiben a szocialisták puhítanak a reformintézkedéseken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik