Belföld

Szétfeszül a koalíció?

Az MSZP finomítaná a pénztártörvényt, több prominens politikus magánvéleménye szerint úgy, hogy magántőke nélkül működjön a rendszer. Kóka János viszont a reformok végigviteléhez köti az SZDSZ koalícióban maradását.

Az MSZP-frakció szerint szükség van az egészségbiztosítási törvény finomítására – mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden késő este a képviselőcsoport informális budapesti ülése után, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

Egy dologban állapodtunk meg a végére: egészen biztos, hogy az egészségbiztosítási törvény finomítására van szükség, de az elfogadott pénztártörvényt nem vonjuk vissza – közölte Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a képviselőcsoport négy és fél órás, informális ülése után.

Az MSZP bizonytalankodik

Varju László arra a kérdésre, milyen irányú módosításokat képzelnek el, nem kívánt részleteket közölni, mivel – mint mondta – nagyon sokféle elképzelés van.

Egy másik kérdésre, miszerint mi lesz a magánbefektetőkkel, a frakcióvezető-helyettes közölte: „a finomítás kategóriájába ez is beletartozik”. Személyes véleményét tolmácsolva elmondta: korábban azon az állásponton volt, hogy legyenek magánbefektetők, de az új helyzetet értékelni kell.

A politikus közölte: a pénztártörvény sorsáról a március 29-i országos pártértekezleten döntenek.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a nap folyamán „egyéni véleményeként” azt nyilatkozta a Stop.hu-nak, hogy „könnyen lehet”, hogy az egészségbiztosítási pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani.

Kóka a koalíció felmondásával fenyeget

Ha nincs reform, nincs értelme tovább a koalíciónak – mondta Kóka János szabad demokrata pártelnök az Indexnek. Alap úgy tudja, hogy a pártban a kilépés és a koalícióban maradás esélyét jelenleg 50-50 százalékra teszik.

„Ha a kormány elbizonytalanodna a reformokban, az helyrehozhatatlan károkat okozna. Ha a Fidesz újabb népszavazást kezdeményez az egészségügy ellen, fel kell venni a kesztyűt, és meg kell nyerni a referendumot” – mondta a liberálisok elnöke az Indexnek.

Kóka János úgy gondolja, tanulniuk kell a 3 millió igenből, illetve erőt meríteniük a 700 ezer nemből. „Jobban kell dolgoznunk, világosabban kell beszélnünk, de ez nem jelenthet megfutamodást. Az SZDSZ nem asszisztálhat ahhoz, hogy Magyarországot permanens válságövezetté züllesszék” – nyilatkozta a pártelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik