Belföld

MSZP: nincs döntés az eü-törvényről

Egyetlen kormányzati, szocialista vagy koalíciós fórum sem hozott döntést arról, mi legyen az egészségbiztosítási törvény sorsa. Az MSZP-frakció gondolkodik a megoldásokon - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.

Ez az ügy túllépett a szakmai kereteken, nem az egészségügy finanszírozásáról szól – emelte ki Tukacs István. Szerinte a március 9-i népszavazás után, illetve az egészségbiztosítási törvényről tervezett referendum előtt nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, és ne történhetne semmi. A szocialista képviselő szerint: a megoldáshoz politikai döntés szükséges.

Tukacs István kitért arra, hogy az MSZP-frakció is gondolkodik, és „nyilván a koalíciós partnerrel is egyeztetni fog” az egészségbiztosítási törvényről, valamint az azt érintő népszavazásról.

Jelenleg egyetlen kormányzati, MSZP-s és koalíciós fórum sem hozott döntés arról, hogy merre menjünk – mondta Tukacs István arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a pénztárak 49 százalékát sem adják magánbefektetők kezébe. Egy másik kérdés kapcsán kifejtette: a pénztárak 100 százalékos állami tulajdonban is működnek.

A politikus szerint az Albert házaspár vonatkozó népszavazási kérdésfelvetése jogi értelemben nem érinti a már kihirdetett törvényt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nemcsak jogi értelmezésről van szó, hanem politikairól is.

Az MSZP parlamenti frakciója keddi informális ülésén is foglalkozik a kérdéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik