Belföld

Elhunyt Németh Károly

admin
admin

2008. 03. 13. 09:11

Életének 86. évében elhunyt Németh Károly, a Kádár-korszak egyik vezető politikusa, egykori államfő.

Németh Károly 1922. december 14-én született a Zala megyei Pákán. 1945-től a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja funkcionáriusa, 1954-től a Csongrád megyei pártbizottság első titkára volt. 1960-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának (KB) osztályvezetője, a KB titkára, a budapesti pártbizottság vezetője, majd 1985-87-ben az MSZMP főtitkárhelyettese.

Németh Károly itt is Kádár mellett (Fotó: MTI) - Galéria

Németh Károly itt is Kádár mellett (Fotó: MTI) – Galéria

Végül 1987-88-ban az Elnöki Tanács elnöke, államfő volt, 1970-ben beválasztották az állampárt legszűkebb grémiumába, a Politikai Bizottságba is. 1958-88 között országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. 1988-ban nyugdíjba vonult.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73862950, JanzsÛ DÛra, Bedı-Husz·r Zsuzsanna, az Under5 nev˚ honlap Ès projekt t·rsalapÌtÛi. Ezen a fel¸leten egyszer˚en Ès gyorsan r·tal·lhatnak a kismam·k mindenfÈle gyerekprogramra, bababar·t Ètteremre, k·vÈzÛra stb. Ilyen pÈld·ul a Bud·n nyÌlt Maminti kuckÛ is, ahol a fotÛk kÈsz¸ltek. FotÛ: Gergely Schˆff, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.