Belföld

Vádat emeltek Gergényi ellen

Vádat emelt az ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen hatrendbeli szolgálati visszaélés vétsége miatt.

A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője nevek említése nélkül azt mondta: két volt vezető beosztású rendőr ellen szolgálati visszaélés vétsége miatt emeltek vádat szerdán.

Ács Tibor annyit közölt, hogy az ügyben korábban három rendőrt gyanúsítottak meg, de egyikükkel szemben megszüntették az eljárást. A másik két rendőr közül az egyiket egy-, a másikat hatrendbeli szolgálati visszaéléssel vádolták meg. A távirati iroda értesülése szerint az utóbbi Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány.

Felmentése után ünnepélyes keretek között köszönt el a rendőröktől (Fotó: MTI)

Felmentése után ünnepélyes keretek között köszönt el a rendőröktől (Fotó: MTI)

A szóvivő a tényállásról sem beszélt részletesen, azt azonban elmondta, hogy az ügyészség kérte a bíróságtól az ügy soron kívüli tárgyalását.

Sajtóhírek szerint Gergényi Péter ellen többek között azért indult eljárás, mert menesztése előtt lefokozta egy akciócsoport főtörzszászlósát, és áthelyezte börtönőrnek. A rendőr, akit korábban elküldeni is megpróbáltak, hét másik rendőrrel együtt feljelentette Gergényit.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.