Mint mondta, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egyik kereskedelmi rádióban arról nyilatkozott, hogy a kormány többet fog költeni az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvény kommunikációjára, és mindent megtesz azért, hogy ezzel a törvénnyel ne ismétlődhessen meg az, ami a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal történt.
Szijjártó Péter szerint ez a nyilatkozat „egyértelműen lebuktatta” a kormányt, hiszen kiderült, hogy van itt pénz, csak ezt a kormány az emberek érdekeivel ellentétes célokra használja.
Hazug kommunikációs offenziva
A szóvivő hangsúlyozta: a népszavazási eredmény miatt kialakult helyzetben a kormány egy dolgot tehet, amennyiben a demokratikus értékekhez valamennyire is közel érzi magát, az összes „hazug kommunikációs offenzívát” le kellene állítania.
„Le kell állítani az összes olyan kommunikációs hadjáratot, ami viszi az emberek pénzét, ami viszi a pénzt az egészségügy elől, viszi a pénzt a felsőoktatás elől” – jelentette ki.
Nem tűrik
A fideszes politikus kiemelte, hogy a kormány milliárdokat felemésztő népszavazási kampánya dacára az emberek a referendumon világossá tették, nem tűrik, hogy a kormány semmibe veszi az akaratukat, a választópolgárok leszavazták ezt a kormányzati politikát.
A kormány azonban ahelyett, hogy levonná ebből a megfelelő következtetéseket, tovább folytatja azt a gyakorlatot, amelyre az emberek nemet mondtak, továbbra is erőfölénnyel, milliárdokkal élve próbálja meg elhitetni az emberekkel azt, ami ellentétes az érdekeikkel és a valósággal – tette hozzá.
Pontosan tudták
Szijjártó Péter utalt arra is, hogy az interjúban az egészségügyi miniszter azt mondta, a kormány nagyon keveset költött a vizitdíj kommunikációjára, ezért sokan nem tudták, miről szavaznak.
A Fidesz szóvivője szerint ugyan a kormány a 2006-os parlamenti választások előtt gondoskodott arról: az emberek ne tudják, hogy miről voksolnak, a mostani népszavazáson azonban a választópolgárok pontosan tudták, hogy miről szavaznak.
A politikus emlékeztetett arra is, hogy csak az Egészségügyi Minisztérium több mint 700 millió forintért hirdetett meg kommunikációs pályázatot a népszavazási kampányban.
Nem is arról beszélt
A tárca sajtóosztálya, Szijjártó szavaira reagálva közölte, hogy az egészségügyi miniszter a Fidesz szóvivője által említett rádióműsorban arról beszélt, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a reform lépéseiről az embereket tájékoztatni tudjuk.
“Ez különösen indokolt annak fényében, hogy a mostani népszavazási kampányban a Fidesz az 1000 forintos vizitdíj hazugságával kampányolt. Az egészségügyi miniszter ebből vonta le azt a következtetést, hogy a jövőben még több figyelmet kell fordítani a pontos tájékoztatásra. Hiszen ha a Fidesz egy számára elveszíthetetlen népszavazás esetében sem tud ellenállni a rágalmazás és a rémhírterjesztés kísértésének, akkor miért tenne másképp a későbbiekben?” – tette fel a kérdést a tárca.
Megalázó
A tájékoztatás költségei eltörpülnek ahhoz az összeghez képest, amelyre a vizitdíj kieső bevételeinek pótlására szükség lenne. Ráadásul az a pályázati kiírás, amelyre a Fidesz szóvivője hivatkozik, a népegészségügyi szemléletváltást szolgálja.
Megalázó a háziorvosokra nézve, amikor a Fidesz néhány tízmillió forintos forrást jelöl meg a kompenzációra. Cserbenhagyásos gázolással ér fel úgy kezdeményezni népszavazást, hogy annak hatásával a kezdeményező párt ennyire ne foglalkozzon komolyan.