Belföld

Két részre válik az OEP

admin
admin

2008. 03. 11. 12:11

Kis változások és nagy előkészítések éve lesz az idei az egészségügyben - közölte az államtitkár. Az OEP mindenesetre kettéválik. Kökény Mihály szerint félúton van a reform, Mikola szerint léket kapott.

A 2008-as év a nagy előkészítések és a kis változások éve lesz az egészségbiztosítási rendszerben – mondta Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára kedden a Népszavazás után – reform közben című konferencián.

Az idei változások még sem az ellátást, sem a betegeket nem érintik – tette hozzá.

Az új egészségbiztosítási rendszer fenntartja a társadalombiztosítás egységét, szolidáris marad, mert a részvétel mindenki számára kötelező, a befizetések továbbra is jövedelemarányosak maradnak, az egészségügyi felhasználás pedig szükségletalapú – mondta.

Két OEP

A jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) két részre válik majd – ismertette Kincses Gyula -, létrejön a Nemzeti Egészségbiztosítási Központ és az Országos Kockázatközösségi Alap (OKA). Utóbbi a nagy értékű beavatkozásokat, a ritka betegségek kezelését finanszírozza úgy, hogy költségmegosztás lesz az OKA és az egyes pénztárak között. A fejkvótarendszeren belüli kiigazítással a rendszer stabilitását és a kockázatszelekciót kívánják segíteni.

Nincs nagy egyetértés (Fotó: MTI)

Nincs nagy egyetértés (Fotó: MTI)

Meglátása szerint az új egészségbiztosítási rendszer egy sor olyan más szakmai változást hoz, amelyre egyébként is szüksége lenne az ágazatnak. Ezek között említette a szakmai protokollok kialakítását, az informatikai rendszer fejlesztését vagy a finanszírozás felülvizsgálatát.

Indulj el egy úton

Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke előadásában úgy fogalmazott: „félúton vagyunk”, hiszen a törvény elkészült, most a rendszert kell működőképessé tenni. Az új rendszer alapvetően szolgáltatásszervezésre épül, korlátozott és szabályozott versenyt teremt a biztosítottakért.

A szocialista szakpolitikus megemlítette, hogy az OEP az év második felében alakul át, és egyfajta ernyőszerepet fog betölteni.

Júniustól pályázhatnak

A kisebbségi tulajdonrész pályázatait júniusban kiírják, az értékesítési folyamatot kormánybiztos felügyeli majd, akinek személyéről napokon belül döntés születik – tette hozzá Kökény Mihály. Elmondta azt, hogy a szolgáltatók életében lesz egy átmeneti finanszírozási időszak, amely 2009 első felére tehető.

Az OEP és az intézmények között fennálló szolgáltatói szerződéseket az OKA veszi majd át.

Tukacs István, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának szocialista tagja elmondta: a pénztárak kisebbségi tulajdonrészének osztaléka két százalék lehet három év után, ha van adózott eredmény, és a közgyűlés is így dönt. A működési költségekre a bevételek 3,5 százalékát fordíthatják a pénztárak.

Mikola léke

Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa, a párt országgyűlési képviselője előadásában úgy fogalmazott, „ami itt készül, ez már nem társadalombiztosítás”. Annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány ebben a ciklusban már nem tudja megalkotni az új egészségbiztosítási rendszert, hiszen egy ilyen mérvű átalakítás szakmai előkészülete is több évet vesz igénybe.

„Léket kapott az ügy” – utalt a fideszes politikus a hétvégi népszavazásra, indoklása szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről tartott referendum eredményessége előrevetíti azt, hogy a társadalom alapvetően nem ért egyet a reformokkal, nincs meg a minimális közmegegyezés.

Az új egészségbiztosítási rendszer kapcsán úgy fogalmazott: nincs modell, nincs stratégia, és zavart és összevisszaságot látnak. Megerősítette: tényekre és népegészségügyi adatokra alapozva kell a rendszert felállítani, és ezen mutatók ismeretében lehet csak a szolgáltatásokat megszervezni és hozzárendelni a forrásokat.

Előszoba

Megjegyezte: a MSZP-SZDSZ-kormány azért ragaszkodott a vizitdíjhoz és a kórházi napidíjhoz, mert ezen díjak nélkül – véleménye szerint – a több-pénztáras rendszer nem működtethető. A lakossági hozzájárulások folyamatosan csúsztatják át az egységes társadalombiztosítási rendszert az egyéni kockázatvállalás irányába, ami az üzleti és piaci rendszer „előszobája”.

Hangot adott azon véleményének is, miszerint a kormánynak vészforgatókönyvet kellene készítenie, mert „kontrollálhatatlan” folyamatok indulhatnak el.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.