Elemzők szerint – írja az amerikai AP – a kormány „vegyes” üzenetet küldött támogatóinak, azzal, hogy először a népszavazás figyelmen kívül hagyására, azután „nem” szavazatokra buzdította őket. A tudósító szerint ez lehet az egyik oka az „igen” szavazatok magas arányának.
Nem gyengült Gyurcsány
Az AP elemzői véleményekre utalva azt is írja: a reformokkal szembeni elégedetlenség ellenére túl sok idő telt el a 2006-os zavargások óta, és túl messze van még a következő választások időpontja ahhoz, hogy a népszavazás számottevően meggyengítse a miniszterelnök helyzetét.
A The New York Times által közölt Reuters-tudósítás kiemeli, hogy a kormány a vártánál jóval nagyobb arányú vereséget szenvedett a vasárnapi választásokon.
A Fidesznek sikerült a szocialisták szavazóbázisának egy részét maga mellé állítania, ennek köszönhető, hogy az előre jelzett 2,3 millió helyett mintegy 3,2 millió „igen” szavazat született – írja a Reuters.
Pazarló költekezés jön?
A referendumra olyan helyzetben került sor, amikor a magyar gazdaságot erősen sújtja a globális hitelválság – írja a Reuters, hozzátéve, hogy a népszavazás eredményei elbátortalaníthatják a piac szereplőit, fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a szocialisták a népszerűség visszaszerzésének reményében újabb pazarló költekezésbe kezdenek.
A Reuters tudósítása idézi Török Gábor politikai elemző véleményét is, miszerint a népszavazás a kormány politikájával szembeni általános elégedetlenséget jelez inkább, mint azt, hogy hogyan vélekedik a lakosság a három kérdésben.
A népszavazás várható gazdasági következményeire kitérve a Reuters megszólaltatja a Lehman Brothers amerikai befektetési bank elemzőjét, Silja Seppinget. A gazdasági elemző szerint a szavazás eredménye rövid távon elbizonytalaníthatja a piacot, mert a befektetők azzal számolhatnak, hogy a támogatottság visszanyerése érdekében a kormány ismét költekezni kezd.
Új politikai dimenzió
Az APA osztrák hírügynökség egy tudósításában azt írta: a népszavazást kezdeményező Fidesz-Magyar Polgári Szövetség új, eddig ismeretlen dimenzióval bővítette a magyar politikát: a népszavazáson alapuló politizáláséval.
A népszavazás olyan kérdésekről szólt, amelyeket az emberek a zsebükön éreznek. Üzenete ezért az – vélekedik a tudósító -, hogy a mindenkori kormány kellemetlen intézkedéseinek, megszorításainak nincs jelentőségük, mert egy népszavazással bármikor el lehet érni visszavonásukat. Ez akár oda is vezethet – vonja le a következtetést -, hogy az államvezetés állandó bizonytalanságban lehet afelől, hogy intézkedéseit és reformjait nem törli-e el rögtön egy népszavazás.
Felmerül a kérdés – írta végül a szerző -, hogy 2008. március 9. nem változtatta-e meg tartósabban a magyar politika arculatát annál, mint ahogy az Orbán Viktornak szándékában áll.
—-További támadások jöhetnek—-
A tekintélyes Neue Zürcher Zeitung megítélése szerint az eredmény nagy győzelmet jelent Orbán Viktor ellenzéki vezető számára, aki a Gyurcsány Ferenc kormányfő által bevezetett reformintézkedések közül számosat minősített társadalomellenesnek. …A népszavazás eredményét a Fidesz indítéknak fogja tekinteni, hogy további támadásokat intézzen a kormány ellen, ám valójában továbbra sincs hasznavehető eszköz a kezében Gyurcsány idő előtti megbuktatásához – írta a svájci lap.
Úgy vélte: a miniszterelnök azzal, hogy gyorsan reagált a népszavazás eredményére, és már vasárnap este megígérte a népszerűtlen illetékek április elejei eltörlését, elejét veheti a reformpolitikájáról folytatandó hosszadalmas vitának. Közlésével egyszersmind leszögezte: távlati célja, a költségvetés egyensúlyba hozatala szempontjából a vitatott díjak csupán elenyésző jelentőséggel bírnak.
Fájdalmas ütés
A Der Standard című osztrák liberális lap szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz már csak azért is sikerként könyvelheti el a referendum kimenetelét, mert a közvélemény-kutatások előzetesen negyvenszázalékos részvételi arányt jósoltak. Orbán persze nem úgy fogta föl a népszavazást, mint amely pusztán a terhet jelentő illetékek felszámolásáról szól, hanem azt folyton összekötötte a Gyurcsány vezette balliberális kormány jövőjével – emelte ki tudósításában az újság.
A független Kurier fájdalmas mélyütésnek minősítette a szociál-liberális kormány szempontjából a referendum eredményét. Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy Gyurcsány miniszterelnök nem kíván lemondani.
Az ORF1 osztrák rádió hétfő reggeli tudósításában kiemelte, hogy a magyar választók közül még soha annyian nem vettek részt népszavazáson, mint most vasárnap. Ennek megfelelően nagy az öröm a konzervatív Fideszben, amelynek vezetője, Orbán Viktor a referendum kezdeményezésével nem csupán a díjak eltörlését, de a kormány megbuktatását is célul tűzte ki.