Belföld

Ki lesz a BKV következő vezére?

admin
admin

2008. 03. 10. 15:22

A BKV vezérigazgatója vasárnap este furcsa levélben mondott le. Lapunk számbavette, milyen út vezetett a távozáshoz, és kik lehetnek esélyesek arra, hogy megbízzák valamelyiküket a hálátlan feladattal.

A fővárosi közgyűlésnek március végéig megfelelő embert kell találnia a BKV élére, miután Antal Attila, a 2006 decemberében kinevezett vezérigazgató pénteken lemondott posztjáról. Búcsúlevelében erősen bírálta a főváros vezetését. A „gazdátlanul” maradt cégben jelenleg Balogh Zoltán vezérigazgató-helyettes látja el Antal feladatait, kevéssé valószínű azonban, hogy hosszú távon őt látnák szívesen a BKV élén. Mindenesetre most a fővárosi képviselőkön a sor, hogy ismét bizalmi embert, vagy szakértőt ültessenek a százmilliárdos éves költségvetésű cég élére.

Antal Hagyó embere volt

Először is néhány tény: Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese Hagyó Miklós, szocialista politikus. A főváros legmagasabb rangú politikusa, aki időről-időre tömegközlekedési javaslatokkal áll elő: Demszky Gábor, szabaddemokrata politikus.Ezzel kapcsolatos spekuláció, még Hagyó kinevezésének idejéből: Demszky azért ment bele Hagyó melléültetésébe, mert a szocialista kormányzat csak így volt hajlandó finanszírozni a fővárosi fejlesztéseket. Ezzel kapcsolatos tény: Hagyó megjelenése után elkezdett áramlani a pénz a fővárosba, lett kevés pénz és sok akarat a négyes metróra, lett Podmaniczkyról elnevezett útfelújítási program. Hagyó székfoglalása után menesztették Aba Botondot, hogy „több kárt már ne okozhasson”.

Sebtiben megszerezték a helyére Antal Attilát, akinek már volt tapasztalata közlekedési vállalatok vezetésében. Volt a Főtaxinál, (itt úgy emlékeznek rá, hogy testőrökkel járt), alapító vezére volt a rövid életű, veszteséges Est Taxinak, ahol Antal nem tudta nyereségbe fordítani a céget.

2004-től pedig a Nógrád Volánt vezette. Ezt a céget szokták Antal első nagy sikerének tekintetni, hiszen a vállalat 2003-ig veszteséges volt, Antal regnálása idején viszont már nyereséget termelt. Apró szépséghiba, hogy az utolsó veszteséges év és Antal munkába állása között a céget Szabó István vezette. A Jászkun Volán korábbi vezére fél év alatt felszámolta a veszteségeket, a céget pedig világos struktúrába szervezte át. Antal szerepe így már csak annyi volt, hogy ne hagyja romlani a helyzetet. 2005-ben Antal már jövedelmező szerződést tudott kötni a BKV-val, melynek értelmében használt Volvo buszokkal üzemeltettek néhány fővárosi buszjáratot. Az üzlet állítólag mindkét fél számára előnyös volt, így nem csoda, hogy később Antal a BKV-nál is ezt a formulát szerette volna alkalmazni.

Antal Attila még betegsége előtt

Antal Attila még betegsége előtt – Fotó: Gáti András

Antal ezután lett a BKV vezérigazgatója, és szakmai munkája – kívülről – úgy tűnt, hogy a Nógrád Volán másolata lesz. Nagy lendülettel állt neki a veszteséges ágak lemetszésének, de a feleslegessé vált dolgozók kirúgásának a szakszervezetek keményen ellenálltak. A dolgozók abba sem mentek bele, hogy a pénzügyi helyzet rendezéséig bérüket befagyasszák – még sztrájkolni is hajlandók voltak ezért. A cégen belüli 60 különféle igazgatóság (a „vízfej”) összevonását, a különböző feladatok megszervezését pedig egy külső szakértő cég (a később reflektorfénybe került AAM) bevonásával próbálta meg véghezvinni. Ezzel azonban már nemcsak a fizikai dolgozók, hanem a középvezetők haragját is magára vonta.

Bízhatott még a városháza támogatásában, elvégre Hagyó Miklós javaslatára került az Akácfa utcai BKV-székház fa- és bársonyburkolatú vezérigazgatói irodájába. A főváros azonban évek óta méla érdektelenséggel figyelte a cég vergődését. Budapest egyszerre volt tulajdonosa és megrendelője a BKV-nak, de mindig kevesebb pénzt adott a cégnek, mint amennyi szolgáltatást megrendelt tőle. Amikor pedig világossá vált, hogy a belső reformok elbukása miatt nem lehet takarékosabban üzemeltetni a céget, a szolgáltatási színvonal csökkentése vált az egyetlen járható útnak. Városházi források szerint ez Hagyó Miklóst nem zavarta, ő inkább azzal volt elfoglalva, hogy a Demszky által befejezettnek nyilvánított útfelújítási programra újabb pénzeket találjon. Talált is, így 2008-ban még több út épül a fővárosban, de ennek a közösségi közlekedés látja a kárát.

Antal ekkorra valószínűleg már kiismerte főnökeit, és bele mert menni a járatritkításokba, valamint a jogilag nem, csak erkölcsileg támadható busztenderbe. Innentől kezdve pedig már megállíthatatlanul közeledett a vég. Nem véletlen, hogy – szintén egy vasárnap este – infarktus gyanújával kórházba került.

Ki lehet az utód?

Antal betegsége idejére a cég vezetését Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettesre bízta a BKV felügyelőbizottsága. Balogh műszaki szakemberként képes lehet szűk anyagi keretek között dolgozni, azonban egy napi kétmillió utast szállító vállalatnál a szolgáltatási és politikai okok fontosabbak lehetnek. Így feltehetően Balogh tényleg csak átmeneti helyettesítő lesz.
Egyes forrásaink szerint kiesik a potenciális utódjelöltek köréből Regőczi Miklós, a BKV értékesítési és vezérigazgató-helyettese is, mivel már többször megdorgálták a rossz kommunikációja miatt, legutóbb a cég felügyelőbizottsága marasztalta el.

Somodi László, a cég forgalmi vezérigazgató-helyettese, már esélyesebbnek tűnik. Eddig számottevő kritika nélkül tudott dolgozni, ráadásul az alternatív közlekedési elképzelésekkel sosem fukarkodó Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) sem kritizálta a munkáját. Ellene szól azonban, hogy távol tartja magát a politikától, és még távolabb a nyilvánosságtól, így a politikai pozíciói elég gyengék. Egyes BKV-s források azonban épp ellenkezőleg látják a helyzetet, és a személyek egészen más cserélődését látják körvonalazódni. Egyikük szerint épp Regőczi Miklós pozíciói szilárdulhatnak meg az Akácfa utcai személycserék nyomán.

Több, lapunk által megkérdezett közlekedési szakember szívesen látná Devecz Miklóst a BKV első embereként. Devecz a Flextronics kormányzati kapcsolataiért felelős igazgatójaként jó politikai kapcsolatokra tett szert, ennek köszönhetően kerülhetett a MÁV személyszállítási üzletágának élére. Nevéhez kötődik az ütemes menetrend bevezetése, a motorvonatok beszerzése, a fővárosi elővárosi vonalak nyereségessé tétele a MÁV-on belül. Az üzleti szférában edződött szakember azonban elkopott az állami nagyvállalatnál, ezért nemrég távozni kényszerült. Ha kiheverte az akkori sérüléseket, és a kormányzat újra kebelére emeli, akkor jó esélye van a BKV vezetésére. Egyelőre a VEKE bizalmát is élvezi.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.