Belföld

A Fidesz benyújtotta javaslatát a bevételek pótlására

A Fidesz-KDNP a kormányt is megelőzve, éjszaka benyújtotta törvényjavaslatát a vizitdíj és kórházi napidíj eltörlése miatt kieső összegek pótlása ügyében – közölte Navracsics Tibor.

A javaslat első része módosítja a 2008-as költségvetést, az oktatási és a külügyi tárca, valamint a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal “kormányzati luxuskiadásaiból” csoportosít át forrásokat, amellyel fedezhető a vizitdíjból és a kórházi napidíjból az idei évre betervezett 18 milliárd forint. Mivel a tandíjat még nem vezették be, így itt kieső bevétel sincs – mondta el a Fidesz frakcióvezetője.

A javaslat másik részében azt indítványozzák, hogy 2009. január 1-től a Szerencsejáték Zrt. által játékadó címén a költségvetésbe befizetett 41 milliárdos összegből 30 milliárd forintot az egészségügyre, 11 milliárdot pedig a felsőoktatási fejlesztésekre fordítsanak – hangsúlyozta a politikus.

A bevételek pótlására hosszú távon a megoldás a gazdasági növekedés, hiszen egy százaléknyi növekedés kerekítve 100 milliárd forintot jelent, ezért mindenekelőtt mindent meg kell tenni, hogy beinduljon a növekedés – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik