Belföld

Sólyom: le kell vonni a következtetéseket

A politikusoknak le kell vonniuk a szavazásból adódó következtetéseket, de ez nem néhány nap kérdése – mondta rövid beszédében vasárnap este Sólyom László. Az államfő nyugodt és méltóságteljes március 15-i ünneplésre szólított.

Sólyom László köztársasági elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki gyakorolta politikai jogát, és elment szavazni.

„A választók kinyilvánították akaratukat, most a törvényhozókon és a politikusokon a sor” – mondta az államfő. Az Országgyűlésnek a voksolás eredményének megfelelő törvényt kell hoznia, a politikusoknak pedig le kell vonniuk a következtetéseket, de ez nem néhány nap kérdése – mondta Sólyom László az országos választási központban.

Most, hogy vége a népszavazásnak, a közelgő ünnepek felé fordulhatunk. Merítsünk erőt történelmünkből, és március 15-én ünnepeljünk méltósággal – fejezte be rövid beszédét a köztársaság elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik