Belföld

Orbán: sok okból fontos a népszavazás

Orbán Viktor szerint mindenkinek más-más okból fontos a népszavazás: van, akinek szociális okokból, van, akinek az önbecsülése miatt, és van, akinek a demokrácia miatt.

Magyarországon sok százezer ember van, akinek fontos a 300 forintos vizitdíj eltörlése, ezért szüksége van arra a segítségre, amit a társadalmi szolidaritás jelent – fogalmazott Orbán Viktor mintegy ezer ember előtt a párt kampányzáró rendezvényén Csepelen.

Mint mondta, az önbecsülés miatt azért fontos a referendum, mert az emberek nem szeretik, ha az orruknál fogva vezetik őket, “elcsalják a választást”, és hazudnak nekik.

A demokrácia szempontjából a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy bár Magyarországon már több népszavazást tartottak, olyat, amilyen a mostani, még nem. Hozzátette: nem volt még olyan, hogy az emberek egy kormánydöntést akartak volna hatályon kívül helyezni. Minden feltett kérdés esetében 2 millió 11 ezer 732 igen szavazat szükséges ahhoz, hogy eredményes legyen a népszavazás – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik