Belföld

Nem lesz Fidesz-rendezvény az Astoriánál

A rendőrség cáfolta, hogy a Fidesz területfoglalási engedélyt kért volna vasárnap estére a Blaha Lujza tér és az Astoria közé. Korábban ezt Kóka János, az SZDSZ elnöke jelentette be saját információikra hivatkozva.

Orbán Viktor már a népszavazás éjszakáján az utcára viszi az embereket, a liberális párt ugyanis úgy tudja, hogy a Fidesz területfoglalási engedélyt kért vasárnap estére a Blaha Lujza tér és az Astoria közé – közölte az SZDSZ elnöke. A pártelnök nem akarta elárulni, hogy honnan származik a fideszes demonstrációról szóló információja.

Kóka úgy véli, Orbán Viktor szó szerint a tűzzel játszik, mert amikor a Fidesz elnöke kiadta a parancsot, hogy meg kell indulni a kormány ellen, akkor autók égtek és utcákat vertek szét. A Fidesz tudja, hogy a szélsőjobb már hetek óta készül arra, hogy március 9-én este az utcán randalírozzon – tette hozzá.

A rendőrség és a Fidesz cáfol

„Szeretnénk az SZDSZ elnökének segítségére sietni, ezért arra kérjük a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékeseit, hogy haladéktalanul tájékoztassák a nyilvánosságot arról, hogy március 9-én estére jelentett-e be bárki rendezvényt a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nevében az Astoria és a Blaha Lujza tér környékére” – reagált közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

Március 9-re ez idáig sem az Astoria területére, sem a Blaha Lujza térre nem érkezett bejelentés a Fidesz részéről rendezvény megtartására – nyilatkozta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Három bejelentett rendezvény

A rendőrség azt is közölte, hogy a pártok közül három jelentett be rendezvényt, a Fidesz a Visi Imre utcában, az MSZP a Vérmezőn, az SZDSZ pedig a Városháza parkban várja majd a népszavazás eredményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik