Belföld

Orbán: tehetetlen kormánya miatt megosztott az ország

A Fidesz elnöke annak a meggyőződésének adott hangot Kaposváron, hogy amennyiben a március 9-i népszavazás eredményeként megszűnik a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj, akkor "ez lehet a megújulás felé vezető hosszabb úton az első és nagy közös siker".

Orbán Viktor szerint azért megosztott az ország, mert tehetetlen kormánya van, amely képtelen sikerre vinni Magyarország ügyét, képtelen a magyar nemzetet, a magyar embereket a közös európai siker részévé tenni; a Fidesz elnöke erről kedd este beszélt Kaposváron. “Ha lesznek közös sikereink, akkor alábbhagynak majd a viták” – hangoztatta Orbán Viktor a pártja által kezdeményezett népszavazáson való részvétel, s az igen szavazatok mellett érvelő nagygyűlésen. „A siker a valódi orvosság egy ország megosztottságára. A kudarcok mindig szembefordítják, a sikerek viszont összekovácsolják az embereket” – tette hozzá.

A Fidesz elnöke a vizitdíj és a kórházi napidíjjal kapcsolatban emlékeztetett: a napokban azt mondta, ez valójában “kettős adóztatás, egy rejtett adó”. Ez számára “nyilvánvaló”, hiszen egyszer már az egészségügyi alapellátásért befizettük a járulékot – tette hozzá. “Ezek után azt mondani, hogy ingyen van Magyarországon az egészségügyi ellátás, az vagy a tények szándékos semmibevétele, vagy egyszerűen megtévesztés” – jelentette ki Orbán Viktor.

A tandíjról szólva azzal a kérdéssel fordult az idősekhez: “segítsenek abban, hogy létrehozhassunk egy nemzedékek közötti történelmi szövetséget, jöjjön létre egy összefogás a fiatalok és az idősek között”. A tanulni akarók támogassák az időseket abban, hogy a számukra leginkább fontos vizitdíjat és kórházi napidíjat eltöröljék, viszonzásul az idősek pedig segítsék a fiatalokat abban, hogy “megszabadulhassanak a tanulás korlátját jelentő tandíjtól” – ajánlotta a Fidesz elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik