Belföld

141 millióból ünnepeljük március 15-ét

A korábbi évek gyakorlatától eltérően, az idén egyetlen közbeszerzési eljárás keretében választották ki a céget, amely 2008 első félévében megrendezheti az állami ünnepségsorozatokat, köztük a március 15-eit is.

A pályázati kiírásban ezen kívül még öt program szerepel, a hamarosan induló Szűréssel az Életért Program 2008, a május 1-jei, illetve az Ötvenhatos Vértanúk Napjának állami rendezvényei, valamint a gyermeknapi programok és a Köztisztviselők napja – közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

A nyílt közbeszerzési pályázaton a Sensation Event Marketing Kft., az Omega Trading Kft. és a Leon Kft. alkotta konzorcium ajánlata volt a legelőnyösebb, összesen 400 millió forint keretösszeggel. Ebből nettó bruttó 141 millió forintot fordít a kormányzat a március 15-i forralom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére.

A már hagyományossá vált programok mellett – mint a zászlófelvonás és az ünnepi megemlékezés a Nemzeti Múzeum kertjében – új rendezvények is várják az érdeklődőket március 15-én, mint például a 100féle Erdély szabadtéri óriásfotó-kiállítás és a történelmi hangoskiállítás, amelyet öt belvárosi metróállomáson lehet majd hallani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik