Belföld

Gyurcsány paprikajancsit emleget

Gyurcsány Ferenc szerint nem államférfiúi magatartás, ha valakinek a nemzetről alkotott víziója egy háromszáz forintos kérdésben ragadható meg. A miniszterelnök a Kapcsolat.hu-nak adott videointerjújában úgy fogalmazott: el lehet dönteni, ki akar paprikajancsi lenni, és ki államférfi.

A kormányfő szerint „szegény Széchenyi” – akiről komoly állami támogatással készítettek filmet – forog a sírjában, mert neki a nemzetről volt víziója.

„Az ellenzék vezetőjének háromszáz forintról, egy fél doboz cigaretta áráról van víziója. Az ember őszintén szólva sajnálkozik, hova süllyed valaki, aki korábban arról beszélt, hogy képes megváltani a nemzetet. Ez nem megváltás, hanem politikai középszerűség” – vélekedett Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök úgy látja, a Fidesz számára a népszavazás a legjobb esetben is csak egy vereséggel felérő győzelem tud lenni, hiszen az eredeti szándék, a kormány megbuktatása nem sikerülhet.

El kell vinni

A baloldali polgárosodás programjával kapcsolatban hangsúlyozta: minden magyar emberhez el kell vinni ennek üzenetét, a benne rejlő ígéreteket, lehetőségeket.

„Ehhez apostolok és követek kellenek. Ha az MSZP ezt képes megcsinálni, és ki tud törni a meglehetősen olcsó háromszáz forintos politikából, akkor képes lesz ezt az országot jobbá, erősebbé tenni” – hangoztatta a kormányfő.

Határozott fellépés

Gyurcsány Ferenc a videointerjúban beszélt arról is, hogy
határozottabb fellépést vár az új igazságügyi minisztertől, a rendőrségtől és az igazságszolgáltatástól a radikalizmus visszaszorítása érdekében.

Az államnak nemcsak lehetősége, de kötelessége is védeni az állampolgárait, a többséget, de ebben nem elég következetes: mintha valakik nem tennék rendesen a dolgukat – fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány bajának nyilatkozott?

A kapcsolat.hu mögött az MSZP-hez kötődő Táncsics Alapítvány áll, a felelős kiadó pedig Baja Ferenc. Úgy tudjuk, a tavaly indult közösségi oldal tagjainak száma még nem érte el az ötezret, igaz, ezzel is megelőzi a Gyurcsány-blognak helyet adó Amőbát. A kapcsolaton regisztrálóknak egyébként minimum száz karakterben azt is meg kell indokolniuk, miért baloldali érzelműek.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.