Belföld

Szili keresi a kompromisszumokat

Szili Katalin szerint a közös európai fejlődés legfontosabb eleme a párbeszéd és egymás kölcsönös megértése. Az Országgyűlés elnöke erről a "Felnövekvő demokráciák - sikertörténetek az új Európából" című, az Európai Néppárt Ifjúsági Tagozata által szervezett rendezvényen beszélt.

Szili Katalin elmondta, mint parlamenti elnök, naponta keresi a legkülönbözőbb átfogó nemzeti és társadalmi, illetve nemzetközi együttműködési kérdésekben a konszenzust és a józan kompromisszumokat.

Ennek kifejezése az is, hogy örömmel jöttem ide ellenzéki politikustársaim mellé, azért, hogy ezzel is bizonyítsuk közös európai elkötelezettségünket – mondta.
Szili Katalin úgy látja, Magyarország tagsága az Európai Unióban és a NATO-ban az alapvető értékek, illetve a demokrácia alapelvei iránti folyamatos elkötelezettség legnagyobb garanciája.

Mint mondta, a részvételből adódó előnyök és jogok mellett felelősségükkel és kötelezettségeikkel is tisztában vannak. Az Országgyűlés elnöke beszédében szólt az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatokról, valamint arról, ami Magyarország számára kihívás: 2011 első felében tölti be az ország az unió soros elnökségét.

Beszámolt arról, a felkészülés már megkezdődött és ezen a héten a parlamenti pártok képviselői politikai megállapodást írtak alá egy országgyűlési EU-elnökségi munkacsoport felállításáról.

Szili Katalin elmondta: a rendezvényre nem a Fidesz, hanem az Európai Néppárt Ifjúsági tagozata hívta meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik