Belföld

Orbán szerint társadalmi szerződést rúgott fel az MSZP

A kampánykörúton lévő Fidesz-elnök szerint egyfajta társadalmi szerződést kötött 2006-ban a Fidesz és az MSZP, hogy nem lesz tandíj és az egészségügyért sem kell többet fizetni.

A 2006-os választások előtt a Fidesz és az MSZP képviselői egyetértettek abban: az ország kormányzására vállalkozó erők úgy fogják megszervezni egészségügy működését, hogy az európai viszonylatban is kiemelkedően magas járulékokon és adókon túl nem fognak kérni plusz pénzügyi hozzájárulást – mondta Orbán Viktor, a szolnoki Hetényi Géza kórházban a szív- érrendszeri betegek helyi szervezete által szervezett fórumon.

Etetőszéket vitt (Fotó: MTI)

Etetőszéket vitt (Fotó: MTI)

Hasonlóképpen a Fidesz és az MSZP a fiatalok esetében is “letette a nagy esküt”, hogy nem fognak tandíjat bevezetni – tette hozzá a Fidesz elnöke.

Felrúgták

A politikus hangsúlyozta: ez egyfajta társadalmi szerződés volt Magyarországon, amit a vizitdíjjal és kórházi napidíjjal egyoldalúan felrúgtak, és a szociális népszavazás nem más, mint ennek a megbontott megállapodásnak a helyreállítása.

Megjegyezte: nekik azóta sem változott a véleményük, és azt várják el az ország mindenkori kormányától, ha már ilyen magas adókat és járulékokat szed, akkor azzal a pénzügyi kerettel oldja meg az egészségügy alapellátásának a működtetését.

Kimaradtak az emberek

Orbán Viktor kifogásolta azt is, hogy az egészségügyi reform előkészítésébe nem vonták az érdekelteket, az orvosokat, a szakdolgozókat, a kamarákat, a szakszervezeteket valamint a betegeket képviselő szervezeteket.

Mint mondta, eddigi országjárása során azt tapasztalta, hogy például az orvosok és a szakdolgozók készek lennének az együttműködésre, de “ma Magyarországon nincs fül, amely meghallgassa őket, nincs kéz, amelyik hívná őket, és nincs szellem, amelyik nyitott lenne, és be akarná fogadni az ő gondolataikat”. Márpedig nélkülük életképes reformokat kigondolni és végrehajtani nem lehet – tette hozzá.

Etetőszék

A Fidesz elnöke szolnoki programja során a fórumot megelőzően felkeresett egy hármas ikreket nevelő családot, és az apróságoknak egy-egy etetőszéket vitt ajándékba.

A tavaly szeptemberben 25 hétre született Mátyus-ikrek az elmúlt napokban azért kerültek a helyi érdeklődés középpontjába, mert szüleik gyenge immunrendszerük miatt azt szerették volna, ha az úgynevezett rotavírus ellen beoltják őket.

Ezt azonban a társadalombiztosítás – lévén nem kötelező védőoltásról van szó – nem támogatta, a családnak pedig nem volt pénze a szerekre. Zsófi, Attila és Ádám végül széleskörű adományozásnak köszönhetően kapta meg a vakcinákat.


Színházlátogatás

Orbán Viktor ellátogatott a Szigligeti Színházba is, ahol Balázs Péter igazgatóval beszélgetett, majd virágot és gyertyát helyezett el a halálos autóbalesetet szenvedett Selmeczi Roland színész fotójánál. A művész a teátrum egyik most futó produkciójában játszott volna.

300 forint

Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta, felelős kormányzást a kampány előtt és után az folytat, aki nem “300 forintos olcsó népszerűségre” törekszik, hanem az ország jelenére és jövőjére van figyelemmel.

“300 forintos olcsó politikát folytatni, lehet, hogy ma népszerűbbnek tűnik, de egy ország látja a kárát” – mondta.

A szóvivő megismételte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szavait, miszerint sületlenség azt állítani, hogy 300 forint felemeli a nemzetet, és arcátlanság azt hazudni, hogy a vizitdíj 1.000 forintra emelkedik.
Mint mondta, nagy kár, hogy hazudnak a kampányban. A hazugság ára ötmilliárd forint, ennyibe kerül a népszavazás – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik