Belföld

Gyurcsány hazahozza a tehetségeket

A következő 5-6 évben 48 milliárd forintot fordít a kormány a tehetséggondozó Géniusz Programra, amely a kormányfő szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik zászlóshajója. Ösztöndíjat létesítenek a külföldön dolgozó tudósok hazatérésének segítésére is.

A programon belül, mintegy új népi kollégiumként, a legtehetségesebb egyetemi és főiskolai hallgatók számára megalakítják a nemzeti kiválóságok kollégiumát is. A program részeként, de egy önálló program keretében támogatják majd a külföldön dolgozó kiváló magyar kutatókat, hogy azok egy idő után visszatérjenek Magyarországra, és integrálódjanak a hazai tudományos közéletbe.

Hozzátette, hogy a szabad, büszke polgárok sokasága öntudatra ébredésének segítésében a kormánynak korlátozottak a lehetőségei, mert „a polgárt nem teremtik, a polgár az terem” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Az elkövetkező évben a Magyar Géniusz Programon belül háromezer ösztöndíjas helyet hoznak létre kiváló magyar hallgatók hazai és külföldi tanulmányainak támogatására – tette hozzá Hiller István szakminiszter. A doktoranduszoknak fokozatszerzés előtt 150 ösztöndíjat biztosítanak, s hasonló számú ösztöndíjat különítenek el a cím megszerzése utánra is.

A külföldön kutató posztdoktorok hazatérésének segítésére 150 ösztöndíjhelyet biztosítanak. Külföldön élő magyar oktató-kutatók számára, illetve külföldi oktatóknak 20-20 ösztöndíjat hoznak létre. Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, az Új Comenius Program elindítója szerint rendkívül alacsony az oktatás minősége Magyarországon. Az első ezért a munka és a tudás tiszteletének helyreállítása. A nevelés az a többlet, amiből a legendás tudósok születtek. Demján Sándor nemzeti összefogást szorgalmazott, s mint kifejtette, világosan meg kell mondani a társadalomnak, hogy melyik szakmában mire van szükség.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.