Belföld

Szerdán döntenek a vasutassztrájkról

Nem jött létre megállapodás a VDSZSZ és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről a keddi, közvetítő bevonásával folytatott egyeztetésen.

A munkáltató nem mozdult el korábbi álláspontjáról, a VDSZSZ eddigi összes kompromisszumos javaslata „elhalt” – mondta az egyeztetés után Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke. Mivel kedden lejár a sztrájkmoratórium, ezért szakszervezet sztrájkbizottsága szerdán eldönti, hogy mikor és hol folytat a következőkben sztrájkot.

A közvetítő Herczog László bevonásával szerdán 14 órakor folytatják az egyeztetést a sztrájkkövetelésről, és a sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról is megkezdődnek a tárgyalások – mondta Gaskó István. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezetője elmondta: a MÁV álláspontja nem változott, a MÁV Cargo privatizációs bevételét a vasúttársaság fejlesztésre, beruházásra és hiteltörlesztésre fordítja.

Gaskó István úgy ítélte meg, hogy a közvetítő nagyon korrekt módon jár el, kezdeményezésére a MÁV több írásos anyagot is letett, de ezekben csupán azt mutatta be, miért nem tudja teljesíteni a szakszervezet követeléseit.

Alapvetően az a gond, hogy privatizációs bevétel olyan tétel, amely nem fordítható bérek kifizetésére, ezért a mértékről sem érdemes vitatkozni. Nincs olyan jogi lehetőség, hogy a privatizációs bevételből az érintett vállalat munkavállalóin kívül más is részesedjen – mondta Zsoldos Marianna elmondta: a közvetítő sokat segített abban, hogy tisztázzák az álláspontokat, az érvrendszert. Szerinte a szakszervezetnek olyan feltételrendszert kellene követelnie, amelynek teljesítése belefér a MÁV következő időszakába.

Herczog László az egyeztetést követően az újságírói kérdésekre nem válaszolt, mondván, ha bármit mondana, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy bármelyik fél számára részrehajló, ez mindenképpen veszélyeztetné munkája eredményességét. Közvetítői munkáját mindaddig folytatja, amíg igényt tartanak rá a felek.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.