Belföld

Szonda Ipsos: csökkenhet az igenek aránya

A legfrissebb kutatási adatok a Fidesz által kért "igen" fölényét, egyben a koalíciós "nem" erősödését mutatják. Összességében a mérések azt jelzik, hogy mindhárom kérdésben a választópolgárok mintegy 40-50 százaléka fog igennel szavazni - nyilatkozta Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója az Inforádióban.

A Fidesz szavazóinak több mint 90 százaléka a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörlését támogatná a március 9-i népszavazáson – mondta Závecz Tibor. A lakosság egészének 70, 75, illetve 80 százaléka ellenzi a felmérések szerint sorrendben a tandíjat, a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat – hangsúlyozta a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója.

Az MSZP tábora különbözőképpen látja a három kérdést, a kórházi napidíjat illetően például a cég felmérése szerint többen vannak, akik igennel szavaznának. A vizitdíj esetében fele-fele arányban vannak a szocialista támogatók és ellenzők, míg a tandíjat illetően pedig a nemek vannak többségben.

Egy nem publikált friss felmérés szerint az MSZP-hívek álláspontja – Závecz szerint, feltehetően a kormány tájékoztató kampányának következtében – változott: az igenek aránya mind a három kérdésben csökkent, és oszlik a bizonytalanság.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.