Belföld

Gyors tömegoszlatással koronázták a szavazást

Több száz tüntető demonstrált hétfőn a Kossuth téren az egészségbiztosítási törvény megszavazása miatt. A tömeg a déli kapunál áttörte a kordont, ezt követően a rendőrség oszlatásba kezdett és könnygázt is bevetett. A gyors műveletnek köszönhetően este kilencre szétoszlottak a tüntetők. Két személyt előállítottak.

Már koradélután gyülekeztek a Kossuth tér melletti Vértanúk terén a demonstrálók, akik táblákkal és közös imával tüntettek az egészségügyi reform ellen. Délután négykor a Blaha Lujza téren egy mintegy ötvenfős tömeg indult meg a Parlament felé, a Bajcsy-Zsilinszky útnál újabb csoport csatlakozott hozzájuk. A zárószavazás idején már körülbelül ezer fő döngette a hajnalban a Kossuth téren felállított kordonokat. Egy kisebb csoport a déli kapunál át is törte a kerítést, a rendőrség ekkor megindult és könnygázt is bevetve tömegoszlatásba kezdett.



A rendőrség könnyedén feloszlatta a tömeget (KÉPGALÉRIA: Gáti András)



A rendőrség könnyedén feloszlatta a tömeget (KÉPGALÉRIA: Gáti András)


A tüntetőket az Alkotmány utca felé szorították, ahol a mellékutcákban szétoszlott a tömeg. Ezt követően a rendőrség visszahúzódott az Alkotmány utcába, majd a maradék, körülbelül 50 tüntetőt igazoltatták. A BRFK tájékoztatása szerint két személyt állítottak elő: egy kordont rángató fiatalt a Kossuth téren rendzavarás miatt, egy másik embert pedig – aki a Báthory utcában közlekedési járőröket dobált meg – hivatalos személy elleni erőszakért.

Nézze meg videónkat a hétfő esti eseményekről:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik