Belföld

Molotov-koktélt dobáltak a magyarok nyilai

A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára a szocialista képviselők lakásánál elkövetett molotov-koktélos támadásokat; a szervezet erről szóló elektronikus üzenetét a Hír Televíziónak küldte el.

“A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb” – idézi a Hír Televízió a szervezet által írt levelet. A levélhez fényképet is csatoltak, amelyen egy családi ház és az udvarán égő Molotov-koktél látható.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság – az ügyeletes elmondása szerint – nem illetékes, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig a hétvégére hivatkozva csak hétfőre ígért tájékoztatást.

Három településen – Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen – összesen négy szocialista politikus házánál történt a bűncselekmény; személyi sérülés sehol sem történt, de anyagi kár keletkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik