Belföld

Hárommilliárdot költött a kormány tanulmányokra

Az elmúlt öt évben a kormány több mint 3 milliárd forintot költött tanulmányokra - hangsúlyozta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A kormány arról beszél, hogy megszorításokra van szükség, mert nincs pénz, sajnos azonban azt látjuk, hogy pénz van, csak értelmetlen célokra költik – fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki szerint ezek a “luxustanulmányok” nem szolgálták az ország érdekét, ezektől nem lett jobb az ország sorsa.

A fideszes politikus két héttel ezelőtt írásbeli kérdéssel fordult a minisztériumokhoz, hogy megtudja, 2002 óta mennyi pénzt fizettek ki külső cégeknek tanulmányokra.

A GKM költött e legtöbbet

Eszerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 890 milliót, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 761 milliót, az Egészségügyi Minisztérium 220 milliót, a Külügyminisztérium 45 milliót, a Honvédelmi Minisztérium 96 milliót, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 71 milliót, a Pénzügyminisztérium 136 milliót, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 477 milliót, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 70 milliót, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pedig 55 milliót költött tanulmányokra – sorolta Ágh Péter.

Mint mondta, az oktatási minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal nem küldte el az összesítést, ők több időt kértek a válaszhoz.

Az Orbán-kormányról nem mondott adatot

Arra a kérdésre, hogy az Orbán-kormány mennyit költött négy év alatt tanulmányokra, Ágh Péter a konkrét számok ismertetése helyett azt mondta: nem lehet összehasonlítani egy olyan időszakot, amiben az első intézkedés a tandíj eltörlése volt, egy olyan időszakkal, amikor bevezették a tandíjat.

Az Orbán-kormány ideje alatt Magyarország a régió vezető gazdasági és politikai hatalma volt, mostanra viszont sereghajtó lett – tette hozzá a fideszes képviselő. Megismételte, hogy szerinte az elmúlt öt évben készült tanulmányok nem javították az ország helyzetét. Szavai szerint ezzel szemben az Orbán-kormány idején gazdasági növekedés volt, és jobban ment az ország szekere.

A kormányszóvivő szerint spóroltak

Budai Bernadett kormányszóvivő szerint egyszerű matematika és nem politikai kérdés, hogy takarékosabb megoldás egy eseti jellegű, szaktudást igénylő feladatot külső szakértőre bízni, mint ugyanarra a célra teljes munkaidőben egy egész stábot alkalmazni. Hozzátette: nem volt ez másképp az Orbán-kormány idején sem. Példaként említette, hogy az olimpia megvalósításának kérdésével sem az Ifjúsági és Sportminisztérium apparátusa foglalkozott, hanem külső szakértőket kértek fel a kérdés vizsgálatára.

Az olimpia megvalósíthatóságáról szóló tanulmány akkori árakon számolva mintegy 500 millió forintjába került az adófizetőknek, azaz a Fidesz csupán egyetlen tanulmányra egyhatodát költötte annak, mint amit a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány 6 éven keresztül összesen – emlékeztetett a kormányszóvivő.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.