Belföld

Vörös poros borítékot kapott az MDF

Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese.

Az MDF-nél a reggeli postabontáskor találták meg a vörös port tartalmazó
borítékot. Amikor a levelet kibontották, a por szétszóródott az asztalon. A
kollégák azonnal értesítették a rendőrséget és a katasztrófavédelmet.

Hock Zoltán közölte, hogy a hatósági tájékoztatás szerint hétfőre tudják
megmondani, tartalmazott-e veszélyes anyagot a vörös por, addig lezárták a párt
XII. kerületi székházának első emeletét. Az MDF először kapott porral teli
levelet, a borítékon nem szerepelt a feladó neve – tette hozzá.

“Gyáva dolognak tartom az ilyen akciót, valószínűleg olyan emberek küldik
ezeket a leveleket, akik valami miatt nem képesek a véleményüket vagy
akaratukat érvényesíteni – hangsúlyozta Hock Zoltán.

Péntekre virradóan több szocialista politikus is kapott fehér port tartalmazó
borítékot, többek között Lendvai Ildikó frakcióvezető is. Emellett négy
szocialista politikus házára Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek az éjjel.

Először az MSZP-s képviselők kaptak ismeretlen fehér port tartalmazó
borítékot január folyamán, majd azóta már több mint kéttucatnyi szocialista politikus, Gusztos
Péter SZDSZ-es képviselő, és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is kapott ilyen
levelet.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.