Ismeretlenek három településen – Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen – négy szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre virradóra, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást.
A négy képviselő közül hárman, Herbály Imre, Dér Zsuzsanna és Sándor István volt gödi polgármester is beszéltek a történtekről.
Molotov-koktélos támadás mellett egyes képviselők fehér port tartalmazó borítékot kaptak, így például Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője is. Ugyancsak érkezett fehér port tartalmazó boríték a Képviselői Irodaházba a frakció címére és az MSZP Vérmező úti központi irodaházába.
Az MTI kérdésére a frakció sajtóosztályán elmondták, az utóbbi két napban megszaporodtak a képviselőknek címzett telefonos fenyegetések, amelyek az egészségbiztosítási törvény hétfői zárószavazásával vannak összefüggésben. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a terrorfenyegetés kategóriájába tartozónak nevezte a történteket.
Véleménye szerint meg kell vizsgálni, hogy az agresszió elharapózása ellen megfelelőek-e a magyar jogszabályok. Azt mondta, a történtek megerősítették a frakciót abban, hogy a hétfői zárószavazáson megszavazzák az egészségbiztosítási törvényt.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek délután közleményt adott ki, amelyben szolidaritásáról biztosította azokat a közéleti szereplőket, akiket az elmúlt napokban, illetve hetekben fenyegetés ért.
Egyúttal felszólította az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket a közéleti szereplők biztonsága érdekében.