Belföld

Lassan helyreáll a menetrend

A sztrájk felfüggesztése után folyamatosan javul a vonatközlekedés, a teljes menetrend pénteken üzemkezdetre áll helyre. Csütörtök délután az elővárosi közlekedés, valamint az IC és a gyorsvonat forgalom már szinte tejesen zavartalan.

A vidéki megyeszékhelyekről Budapest irányába valamennyi IC vonat – nagy többségük menetrend szerint – elindult. A Budapestről kiinduló vonatok 16 órától szintén már a megszokott ütem szerint közlekednek – áll a Mávinform közleményében.

Csütörtökön nem kell pót-és helyjegyet váltani az utasoknak, tekintettel arra, hogy menetrendjük még nem garantált teljes mértékben, késésekkel és nem minden esetben a megfelelő IC-kocsikkal közlekednek. Aki már megváltotta a helyjegyét – az utazás megkezdése előtt – a kiinduló állomáson, vagy az utazás befejeztével a célállomáson visszatérítik.

A pécsi IC-k egyelőre nem tudnak a Keleti pályaudvarra bejönni, csak Nagytétény-Diósdig járnak, s innen indulnak vissza, mert Budafok-Hárosnál a reggel kisiklott jármű beemelését végzik. A Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár–Pécs vasútvonalon továbbra is késések várhatóak.

A budapesti elővárosokban is közlekednek a vonatok, ütemszerűen indulnak Budapestről, illetve a vidéki városokból.

Folyamatosan és fokozatosan áll helyre a forgalom, de késésekre, járatkimaradásokra és útvonal-rövidülésekre még számítani kell.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.