Belföld

Országos esők kezdődnek

Egy hidegfront hatására országszerte több-kevesebb csapadékra kell számítani, sok helyen a szél is megerősödik. A hőmérséklet 10-13 fok körül várható.

Szerda délután hidegfront éri el hazánkat a kora délutáni óráktól kezdődően, először a nyugati területeken, majd később országszerte erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé esőre, záporokra készülhetünk – írja az Időkép.hu. Az élénk nyugati, délnyugati irányú légmozgás késő estétől a Dunántúlon már északnyugatira fordul és megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

Éjszaka nyugat felől egyre többfelé szakadozik fel majd a felhőzet, és a keleti területek kivételével csapadék már nem, vagy csak elvétve várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 13 Celsius-fok között alakul. Csütörtökön változóan felhős reggelre ébredhetünk élénk északi széllel, amelyet a nyugati országrészben erősebb széllökések kísérhetnek. Kisebb eső északkeleten fordulhat elő, a legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 2 és 5 fok között alakul.

Holnap délután is változóan felhős időre számíthatunk, napos és felhősebb időszakok követik egymást, csapadék nem valószínű. A szél délelőtt élénk északi lesz, majd késő délutánra mérséklődik, a hőmérséklet csúcsértéke 5 és 8 Celsius-fok között alakul.

Időjárási előrejelzésről bővebben itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik