Belföld

Tarlós: Kóka gyáva, ha nem mer vitázni

Tarlós Istvánt meglepte, hogy „a rendszerváltást eláruló SZDSZ szóhasználatában” ő kádárista. Szívesen vitába száll Kóka Jánossal, aki gyáva ember, ha nem vállalja a kihívást.

Kóka János kedden úgy fogalmazott, hogy „Kádár János valószínűleg büszke lenne a népszavazás kezdeményezőire, hiszen Tarlós István kampánykörútja során a szocialista egészségügyet dicsérte, büszkén lobogtatta egy volt munkásőr levelét, aki a Fidesz kampányát kívánja segíteni”.

Nem kell hülyének lenni

Tarlós István emlékeztetett rá, hogy 1994-ben éppen azért hagyta el az SZDSZ-t, mert az koalícióra lépett az egykori MSZMP utódpártjával. „Ezzel az SZDSZ elárulta a rendszerváltást” – mondta Tarlós István, aki szívesen száll vitába Kókával. Ha erre az SZDSZ elnöke nem hajlandó, akkor „gyáva ember” – fogalmazott Tarlós István.

Szerinte vannak olyan területek, ahol az elmúlt években visszalépés történt a késői kádárizmushoz képest, ezek közé sorolta az egészségügyi ellátás stabilitását és az akkori jobb közbiztonságot. Ahhoz, hogy ezt belássuk „nem kell kádáristának lenni, csak nem kell hülyének lenni” – mondta. Tarlós István szerint hozzá lehet nyúlni a nagy ellátórendszerekhez, csak nem olyan „hebehurgya” módon, ahogy ezt a jelenlegi kormányzat teszi.

Eldőlhet a 2010-es választás eredménye

Tarlós a népszavazás egyértelmű üzenetének nevezte, hogy ma már Magyarországon sem lehet mindent megtenni következmények nélkül. Megítélése szerint egy érvényes és eredményes népszavazás után az Európai Unió is el fog gondolkodni a kormány stabilitásán, megbízhatóságán, de el fognak gondolkodni a befektetők is.

Ha pedig Gyurcsány Ferenc a szokásos fellengzős stílusában reagál a népszavazásra, akkor az is kiderül, hogy nem demokrata. Ha egy eredményes népszavazás után „a kutya ugat, a karaván marad”, akkor eldőlt a 2010-es választás eredménye – fogalmazott Tarlós István.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.