Belföld

Megosztottak és félnek a vasutasok

Bár a vasutasok többsége dolgozott kedden, a sztrájkolóknak mégis sikerült megbénítaniuk a vonatközlekedést. A FigyelőNetnek nyilatkozó vasutasok szerint még a vezetőség is megosztott, az egyszerű munkás pedig elkeseredett és attól tart, hogy a következő létszámleépítésnél a sztrájkolók vesztik el állásukat.

A MÁV gyorsmérlege szerint keddre már csökkent a sztrájk támogatottsága: hétfőn még a nappali műszakban dolgozók több mint 10 százaléka sztrájkolt, kedden már csak 7,8 százalékuk. A vonatokból is több indult el kedden: az 1450 személyszállító vonatból 347, a kijelölt vonatok mintegy 24 százaléka, és 121 teherszállító vonat közlekedett.

Óriási feszültség

„Mi sem tudjuk, mikor ér véget a sztrájk, de annyi bizonyos: az eddigi munkabeszüntetés az eltelt másfél nap alatt körülbelül annyi veszteséget hozott a MÁV-nak, mint amennyit mi kértünk a dolgozóinknak. Jobban jártak volna tehát, ha azt a pénzt kifizetik” – mondta a FigyelőNet kérdésére Melisek János, a VDSZSZ pécsi területi ügyvivője. Hozzátette: mindenki sztrájkol Pécsett, a villányi vonat is azért indulhat el, mert azt a szerelvényt nem az ő tagjaik indítják.

A vasúti alkalmazottak hivatalosan ugyan egyetlen médiának sem nyilatkozhatnak, lapunknak viszont a sztrájkolók egy csoportja elmondta: óriási a vállalaton belüli feszültség, nincs egység a sztrájk kérdésében sem, de a „főnökök” is megosztottak. „Jöttek már persze felénk is halk fenyegetések, hogy nem kéne sztrájkolni, mert majd a létszámleépítésnél nem felejtik el a neveket. Mi egyetértünk a sztrájkkal, de nem hisszük azt, hogy nekünk jobb lesz. Tizenhárom éve dolgozom a cégnél három műszakban, itt vagyok fagyban, sárban, kánikulában és 80 ezer nettót viszek haza. Nem szeretnénk mást, csak annyi fizetést, amiből meg tudnánk élni. Ehhez viszont az kellene, hogy a főnökök ne tegyék zsebre a hatalmas végkielégítéseket, meg a több százezer forintos fizetéseket, egy állítólag veszteséges állami vállalatnál” – véli egy vasutas.

Debrecenben a Cargo is szolidarít

Debrecenben
nagy a sztrájk támogatottsága. Lapunk érdeklődésére a helyi VDSZSZ
ügyvivő helyettese, Szabó Mónika elmondta: Debrecenben kedden nem
vették fel a munkát többek között a jegykezelők, a pénztárosok, illetve
a mozdonyvezetők sem. A teherszállításról nem mondható ugyanez
el, hiszen ott voltak kocsik, melyek elindultak. A hétfői nap is
sikeresnek mondható, mert mindössze 4 vonat közlekedett.

Megtudtuk azt
is, hogy a Cargo dolgozóit rá akarták beszélni, vállalják a személyszállítást, azzal a ráhatással, hogy ellenkező esetben
nem kapják meg 2007 negyedévi teljesítménybérüket. Ám ők is a
sztrájkolók oldalára álltak – hangsúlyozta lapunknak Lévai Zsolt
ügyvivő, aki a Cargo ügyekért felel.

Busszal mennek haza az elkeseredett vasutasok

„Kiszolgáltatottak és elkeseredettek vagyunk, és az sem érdekel senkit, hogy a politika mozgatja-e a háttérben a szálakat. Ezért aztán a mostani sztrájk eredményében ugyan nem bízunk, de a követelésekkel egyetértünk. Most pedig műszak után kimegyek a buszpályaudvarra és megváltom a jegyemet a hazafelé induló járatra, mert ugye a vonatok nem közlekednek, hazajutni meg csak kell valamivel” – mondta egy pécsi vasutas szakdolgozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik