Belföld

Négy településen tartanak időközi választást vasárnap

A Baranya megyei Ligeten és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjénben vasárnap önkormányzati választásokat tartanak, Berhidán és Etyeken a polgármester személyéről döntenek.


Liget

Időközi önkormányzati választást tartanak ma a baranyai Ligeten, mert a település képviselő-testülete feloszlatta önmagát. A Komlóhoz közeli település képviselő-testülete tavaly novemberben döntött az önfeloszlatás mellett, mert nem kívánt tovább együtt dolgozni Fodor Ferenc polgármesterrel. A polgármesteri székért három független jelölt, Geisz Egon, László Ferenc és Vargáné Szabó Gabriella jelenlegi alpolgármester verseng, az öt képviselői helyre tizenegyen pályáznak. Rájuk a mintegy 440 lelket számláló Liget 336 választópolgára reggel hat és este hét óra között, egy szavazókörben adhatja le voksát.

Etyek

Etyeken a község szavazásra jogosult polgárai három független jelölt közül választhatják meg az új polgármestert. Az időközi választásra azért került sor, mert a korábbi független polgármester, Nádpor Ármin lemondott. A polgármesteri székért Juhász László köztisztviselő, Lucza Gyula építési műszaki ellenőr és árszakértő, valamint Csomor Mátyás nyugdíjas tanár indul.

Semjén

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választ vasárnap Semjén, a voksolást azért írták ki, mert a település képviselő-testülete 2007. november közepén feloszlatta magát. Az öttagú képviselő-testület és a polgármester nem tudott együtt dolgozni.

Az időközi választáson három független jelölt indul a polgármesteri posztért, az eddigi polgármester Pávai István, Setét Béla korábbi alpolgármester és Stekler Ottó. Az öt képviselői helyre tizenhárman pályáznak, közöttük azok a képviselők is, akik novemberben lemondtak.

Berhida

Berhidán öt független jelölt indul a polgármester székért. A Veszprém megyei kisvárosban az eddigi polgármester halála miatt kell időközi választást tartani.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

15 May 2019, South Korea, Paju: South Korean flags described with wishes hang from a barbed wire fence on the South Korean side of the "common security zone" on the border with North Korea in the Demilitarized Zone (DMZ). Photo: Peter Gercke/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.