Belföld

Változhat a parlament ülésezési rendje

A jövőben hétfő és kedd helyett kedden és szerdán lennének a plenáris ülések, a kérdés csak az, hogy mikortól.

Az MTI információi szerint a frakciók nem utasítják el azt a szocialista kezdeményezést, hogy változzon a parlament ülésezési rendje, de a végső döntést majd házbizottság mondja ki. Az elmúlt napokban a házelnök erről is egyeztetett külön-külön a frakcióvezetőkkel.

A távirati iroda úgy tudja, az SZDSZ és az MDF elfogadná a változást, a Fidesz azonban csak akkor támogatná az elképzelést, ha nem a tavaszi, hanem a következő, őszi ülésszaktól vezetnék be.

A parlamenti munkarend átalakításának kérdését tavaly szeptemberben vetette fel Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető. A kezdeményezést azzal indokolta, hogy így jobban elő lehetne készíteni a törvényjavaslatokat és a frakció döntéseit, továbbá hatékonyabban tudnák megszervezni a képviselőcsoport munkáját. Az MSZP-frakció vezetője akkor azt is hangsúlyozta: a parlamenti munkarend átalakításához ötpárti megegyezés szükséges.

Az Országgyűlés a rendszerváltás után hetenként ülésezett, általában hétfőn és kedden, esetleg szerdán volt két-, illetve háromnapos plenáris ülés. A 2002-es kormányváltás után Szili Katalin házelnök javaslatára állt vissza az eredeti hetenkénti ülésezés, a korábban szokásos hétfői és keddi napokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik