Belföld

Bihari: újra kell írni a népszavazási jogszabályokat

A népszavazásra vonatkozó joganyag a hézagok és ellentmondások miatt felülvizsgálatra szorul - mondta az Alkotmánybíróság elnöke.

Bihari Mihály a testület 2007-es évkönyvének bemutatóján elmondta, hogy három témakörben állapított meg a testület alkotmánysértő mulasztást a népszavazási eljárással kapcsolatban az Országos Választási Bizottság (OVB) kezdeményezésére. Nem volt szabályozva, hogy egy kötelező erejű, eredményes népszavazás után hány évig köti az Országgyűlést a meghozott döntés, és az sem: hány évig nem lehet újabb népszavazást kezdeményezni ugyanabban a tárgykörben – mutatott rá. Bihari Mihály közölte, azóta a törvényhozás mindkét kérdésben hároméves időtartamot határozott meg.

A versengő népszavazások sorrendjének eldöntésével kapcsolatos kérdést az Országgyűlésnek március 31-ig kell szabályoznia. Jelenleg – mint magyarázta – nem eldöntött, hogy ha ugyanarra a tárgykörre vonatkozóan különböző tartalmú vagy más módon megfogalmazott kérdések érkeztek be, akkor melyiknek kell elsőbbséget adni. Az Alkotmánybíróság (Ab) ennek kapcsán az elmúlt másfél év vitái és fejleményei alapján kimondta: az egész népszavazásra vonatkozó joganyag átfogó revízióra szorul.

Bihari Mihály példaként említette azt is, hogy 262 OVB-határozat ellen érkezett az Ab-hez kifogás, ugyanis akkor is nyújtottak be ilyet – és ezt bárki kezdeményezhette -, amikor az OVB már helybenhagyta a népszavazási kezdeményezést. 2007-ben 1500 indítvány kapott a testület, és 416 döntést hozott.

Az Alkotmánybírósághoz 18 éves fennállása során eddig összesen 24 065 indítvány érkezett, ebből 22 249 esetében hoztak döntést. A testület előtt jelenleg 1816 el nem döntött ügy van – mutatott rá Bihari Mihály, aki szerint több százzal lehetne csökkenteni a beadványok számát, ha az önkormányzati rendeletek elleni indítványokat nem az Alkotmánybírósághoz, hanem egy megszervezendő legfelsőbb közigazgatási bírósághoz kellene benyújtani. Ez megnövelné a döntéshozatali hatékonyságot – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik