A felmentését kérő államtitkár és a kormányfő sokszor a kívülállók számára érthetetlen vitákba keveredett egymással – közölte a Népszabadság miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatkozva. Gyurcsány egyre élesebben kritizálta a kabinet munkáját, így várható volt annak átalakítása, de Gál J. menesztése nélkül.

További személycserék várhatók (Fotó: MTI)
A FigyelőNetnek több, név nélkül nyilatkozó politikus is megerősítette azokat a sajtóhíreket, hogy a következő napokban Szetey Gábor, a kormány személyügyi államtitkára is bejelentheti távozását.
Forrásaink szerint a jelentősebb kormányátalakítással megvárná a népszavazást a miniszterelnök. Igaz, az egyik informátorunk ezt a várakozást inkább úgy minősítette, hogy Gyurcsány Ferenc túlélésre játszik.
A mostani személycserék mögött eltérő indokok állnak, Gál J. ugyanis fia születésével indokolta távozását, miközben az MSZP-frakció egy ideje már menesztené az egykori kormányszóvivőt. Míg – úgy tudjuk – Szeteynek korábbi munkahelye kínált fel egy madridi állást, amely elfogadásáról még tárgyal az államtitkár.
