Belföld

Tasnádi írta a szakértőknek 3 milliót kérő levelet

Tasnádi Péter elismerte, ő írta azt az MTV híradójában bemutatott levelet, amelyben három millió forintot kér a szakértőknek - hangzott el a TV2 egyik műsorában péntek este. Tasnádinál korábban agysorvadást állapítottak meg.

Tasnádi Péter hangsúlyozta, ő írta a levelet, de akkor, amikor az orvosi szakvélemény már megszületett, így az elmeszakértőket nem vesztegette meg – közölte a TV2 hírműsora. Mint mondták, Tasnádi Péter a kézzel írt levélben azt írja “Józsinak”, hogy szabadságáról van szó és a szakértők három millió forintot kértek.

A fővárosi főügyész azt nyilatkozta, hogy ősz óta vesztegetés gyanújával nyomoznak az egyik szakvéleménnyel kapcsolatban, ugyanakkor a részleteket nem ismertette.

Tasnádi Péter ellen felbujtóként elkövetett emberölés előkészülete és életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik eljárás, mert – a vádirat szerint – meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára.

Az elmeszakértők korábban azt állapították meg, hogy Tasnádi Péter feltehetően évtizedek óta agysorvadásban szenved, az 1990-es évek második felében beszámítási képessége közepes fokban korlátozott volt. Ezért a Pest megyei Bíróság elmeállapota miatt a már letöltött négy és fél éves szabadságvesztését két évvel csökkentette. Ugyanakkor a legújabb szakvélemény szerint nem elmebeteg. Júliusban kiengedték az előzetes letartóztatásból, azóta házi őrizetben van.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73887454, Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfõvé választotta a parlament, a 168 Óra pedig ebbõl az alkalomból a könyvet adott ki. A Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya. A kiadvány azt az egy évet mutatja be, amikor a gazdasági és társadalmi csõd szélén álló országot a Bajnai-kormány vezette, majd szigorú megszorításokkal egyensúlyba állította., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.