Belföld

Tüntettek a fradisták

Érvényes, de eredménytelen volt az FTC Üllői úti ingatlanára kiírt újabb pályázat, aminek kihirdetése után a ferencvárosi drukkerek különböző internetes fórumokon titakozó megmozdulást szerveztek szerda estére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő épületéhez.

A FigyelőNet helyszínen lévő tudósítója szerint hét óra tájban mintegy 50 ferencvárosi szurkoló volt jelen a megmozduláson a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, Pozsonyi úti épülete előtt. A cég szóvivője a jelenlévőknek is felolvasta a vagyonkezelő határozatát. A Fradi szurkolók mint kifejtették, továbbra sem értik, miért nem volt érvényes az ajánlat, és mint hozzátették a Vasas esetében az állam 1 forintért átadta a klub tulajdonjogait az új befektetőnek. Ők akár kettőt is adnának a Ferencvárosért. A szurkolók nyolc óra tájékában elhagyták a helyszínt.


Tüntettek a fradisták 1

Szurkolók és az MNV képviselõje (Fotó: Gáti András)


A hírek szerint egyébként az egész tiltakozást korábban szombatra halasztották. A MTI –nek nyilatkozó Boros Bánk Levente, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke elmondta : mindenképpen szeretnénk jogkövető magatartást folytatni és a mai egy előre be nem jelentett demonstráció lett volna. Nem akartunk konfliktusba kerülni a rendőrséggel, ezért szombatra kértünk engedélyt a Pénzügyminisztérium vagy a Vagyonkezelő épülete elé. Álláspontunk szerint egy magyar, az MSZP-hez közel álló befektető részére készítik elő a terepet a Ferencváros tönkretételével, akinek csak az ingatlanra van szüksége – mondta Boros Bánk Attila.

A Fradira tett ötödszöri ajánlatra ketten jelentkeztek: a Neuchatel Financial Ltd. azonban a pályázati dokumentációt ebben az eljárásban nem vásárolta meg, a szükséges formanyomtatványokat nem nyújtotta be és az ajánlati biztosítékot nem fizette be. A másik jelentkező, “az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. által benyújtott pályázati anyagban szereplő, az ingatlanokra vonatkozó vételár-ajánlat a pályázati kiírásban meghatározott limitárnál mintegy 1 milliárd forinttal alacsonyabb. A pályázó mindemellett nem vállalta, hogy megfizeti az FTC részvényeinek 800 millió forintos vételárát: olyan feltételeket támasztott, melyeket a pályázati kiírás nem tett lehetővé” – írja a vagyonkezelő a hivatalos közleményben.

Ajánlott videó