Belföld

Számot adott vagyonáról két miniszter

A frissen kinevezett gazdasági miniszter lényegesen szegényebb elődjénél, Kóka Jánosnál – legalábbis ez derül ki a határidő előtt két héttel leadott vagyonnyilatkozatából. Míg Kákosy Csaba inkább életbiztosításba fektetett, a másik korai nyilatkozó, Szilvásy György pénze nagy részét lesencefalui telkekbe és ingatlanokba fekteti.

Kákosy Csaba gazdasági és Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a január 31-i leadási határidő előtt két héttel már nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát. Szilvásy szabadságra utazik, ezért adta le idejekorán a bevallást, míg Kákosy szóvivője indoklása szerint nem szereti az ilyen dolgokat az utolsó percre hagyni.

Bútor, készpénz, futópad

Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint Szilvásy Györgynek Budapest VIII. kerületében van egy 190 négyzetméteres, a IV. kerületben pedig egy 93 négyzetméteres társasházi lakása. Ezen kívül Lesencefalun tulajdonosa egy 226 és egy 3618 négyzetméteres teleknek, utóbbin jelenleg is folyik egy több mint 400 négyzetméteres ház építése. A miniszter szintén ezen a településen vásárolt magának még 2004-ben egy 2212 négyzetméteres szántót.



Számot adott vagyonáról két miniszter 1

Szilvásy György – nem érkezik üres zsebbel (Fotó: MTI)



Szilvásy ezeken felül vagyonbevallásában feltüntetett nagy értékű antik bútorokat is és egy 2005-ben beszerzett futópadot. A miniszter életbiztosítási kötvényén 6,6 millió forint szerepel, további ötmillió befektetési alapokban van elhelyezve. A tárcavezető nyilatkozata szerint 2,5 millió forint készpénzzel is rendelkezik, míg számláján 20 640 ezer forint pihen.

A titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter egyébként havi 1 234 300 forintot és 13. havi fizetést visz haza.

Szolid jólét Kákosyéknál

A frissen kinevezett gazdasági miniszter szintén nincs rosszul eleresztve, igaz, vagyona meg sem közelíti elődje, az ország egyik leggazdagabb embereként számon tartott Kóka Jánosét. Kákosy Csaba – aki egyébként három gyermeket tart el – felerészt tulajdonol egy 83 négyzetméteres második kerületi társasházi lakást. Ezenkívül pedig öröklés útján jutott egy 650 négyzetméteres, XII. kerületi telek és a rajta álló 273 négyzetméteres családi ház negyedéhez.

A tárcavezető élete 10 millió forintra van biztosítva, és nyilatkozata szerint ő is 2,5 millió forintot tart készpénzben. Számláján 3 millió forint szerepel. Ezeken felül felerészt tulajdonosa feleségével a Lingumax betéti társaságnak, mint kültag.

Kákosy miniszteri kinevezésével egy időben, 2007 decemberében, szolgálati gépkocsit, mobiltelefont és notebookot is kapott.

Tartozása egyik miniszternek sincs.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.