Belföld

Az orvosok “betartanak” a tb-törvénynek

"Ott fogunk betartani, ahol tudunk" - mondta Éger István, az orvosi kamara (MOK) elnöke a tb-törvénnyel kapcsolatban. Hozzátette: az idei esztendő a megszorítások éve volt az egészségügyben, kórházbezárásokkal, várólistákkal és tarthatatlan anyagi kényszerrel.

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadása kapcsán a kamarai elnök azt mondta: akik “igen” gombot nyomtak, életük végéig felelősséggel tartoznak ezért. Hozzátette: a törvény megszavazása önmagában nem jelent semmit, hiszen a törvény kimunkálatlan, és a gyakorlatban fog kiderülni, hogy ez a törvény működésképtelen lesz, és morálisan és szakmailag is elfogadhatatlan.

Nem fognak segédkezni

Éger István kiemelte: az átalakuláshoz “nem fognak segédkezet nyújtani” és ahhoz sem, hogy ebből egy jobb törvény szülessen. “Ott fogunk betartani, ahol tudunk”.

Arra a kérdésre, hogy sztrájkok várhatóak-e az egészségügyben jövőre, Éger István azt válaszolta: adott esetben ez lehetséges, hiszen – mint mondta – a törvény előkészítése és vitája során szóba sem került például az ágazatban dolgozók béremelése.

Éger szerint átterelik a járulékokat

Éger István megjegyezte: egyfajta járulékátterelés történik, mert az egészségbiztosítási járulékok mértéke nem csökken, azonban a nyugdíjjárulékok növekednek. “Szépen csöndben (…) járulékátterelés történik”, ami a kamarai elnök szerint több száz milliárd forinttal csökkentheti az egészségügyi kasszát és ez súlyos gondokat okozhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik