Belföld

Késve, de megkezdődtek az útlezárások

Az ország több megyéjében elkezdődtek a „vidék ellehetetlenítése és az egészségbiztosítási törvény ellen tiltakozó félpályás útlezárások és forgalomlassító demonstrációk. Több helyen csak késve indult a tiltakozás, mert a megadott időre nem gyűltek össze elegen.

Borsod-Abaúj-Zemplénben az előre meghirdetett időben vonultak fel reggel nyolc órakor a 3-as számú főúton a tiltakozók. A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) által hirdetett akcióra körülbelül 30 jármű érkezett. A tiltakozást 16 óráig jelentették be a rendőrségen, ám vélhetően már korábban levonulnak, hogy a résztvevők még világosban hazaérjenek.

Részt vett az útlezárásokban? Töltse fel hírét, videóját, fotóját az FN Tudósítóra!

A szabolcsiak a 4-es főúton demonstrálnak, Hajdú megyéből érkezettekkel közösen zárták le a fél pályát mintegy 60 járművel. A Debrecen Baráti Kör és a Kossuth téri tüntetők a városból kivezető három útszakaszon zárták le félpályán az utat délután 16.30 óráig. Baranyában három helyszínen vonultak ki a gazdák, Tolnában a 65-ös úton, Iregszemcsétől északra kilenckor indultak el a járművek. A megyében még öt helyszínen már reggel hat óra óta álltak az egyik sávon a tiltakozók járművei.


Késve, de megkezdődtek az útlezárások 1

Útlezárás Szigetvár mellett (Fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA a sztrájkról


Jász-Nagykun-Szolnok megye öt forgalmas közútján kezdődött félpályás útlezárás. Hubai Imre, a Magosz elnökségi tagja elmondta: a demonstrációkat mindenütt hétfőtől szombatig tervezik reggel nyolc vagy kilenc órától délután három vagy négy óráig. A jászberényi gazdák a 32-es főúton Jászberény külterületén zárták le a fél útpályát. A 61-es, a 7-es és a 100-as főúton tartanak félpályás útlezárást a gazdák Fejér megyében, mindhárom helyszínre folyamatosan érkeznek az erőgépek, teherautók, személyautók.

A 7-es főúton 15 gépjármű kezdte meg a demonstrációt, de még legalább ugyanannyi felvonulását várják. A gazdák a Magosz követeléseit tartalmazó szórólapokat osztogatnak az autósoknak. Zalában a Magosz nem szervezett útlezáró akciókat, a megyében egyetlen helyen, Keszthelyen határában, az Élő Lelkiismeret elnevezésű, be nem jegyzett szervezet zárta le reggel félpályán az utat.

A Magosz csongrádi vezetője elmondta: 60-70 járművel már felvonultak a 47-es főúton. Hódmezővásárhely és Szeged között az út két sávos szakaszán, a Szeged felőli oldalt foglalják el az autók, egészen 16 óráig. Somogy megyében mintegy két órás késéssel kezdődtek meg a Magosz által szervezett félpályás útlezárások a hideg és a csúszós utak miatt, a Siófok vonzáskörzetében tervezett három helyett pedig csak egy helyszínen állt fel a demonstrálók csapata.

Szabó Tamásnak, a Magosz Somogy megyei elnökének beszámolója szerint Kaposvár és Siófok belterületén mintegy 20-20 gépjármű sorakozott fel eddig, a harmadik somogyi helyszínen, a 68-as főúton, Nagyatád közelében pedig 35 autóból áll jelenleg a demonstrálók sora, de a nap folyamán további csatlakozókra számítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik