Belföld

Tandori és Egerszegi is Prima

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában.
Glatz Ferenc, Hankiss Elemér és Rangos Katalin is a díjazottak között volt.

Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői ötödik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján. A jubileum alkalmából a korábbi évek Prima-díjasai közül ötnek Jubileumi Prima Primissima Díjat adományoztak.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: a díj küldetése, hogy az alkotói tehetség mellett a tartós, kiemelkedő teljesítményt elismerje. Hozzátette: a korábbi és mai díjazottak olyan területeken dolgoznak és alkotnak, ahol kimagasló eredményt csak az igazán tehetséges emberek tudnak elérni, sokszor egy élet megfeszített munkájával.

Megemlékezett arról, hogy a díj megalapítása óta eltelt öt évben több ezer jelölt közül választották ki azt a 150 „primát”, akik közül az 50 „primissima”, vagyis a kategóriák győztese kikerült. Mint fogalmazott, a zsűrizés során fontosnak tartották, hogy a világnézeti szempontból változatos összetételű döntéshozó testületek kizárólag szakmai alapon ítéljék oda a díjat, elkerülve azt a vádat, hogy döntéseiknél bármilyen politikai szempont merült fel.

Irodalom, film

A magyar irodalom kategóriában Tandori Dezső költő, műfordító, a magyar színház- és filmművészet területéről Lukács Sándor színművész, a magyar képzőművészek közül Schrammel Imre, az Iparművészeti Egyetem egykori rektora, keramikus-iparművész vehette át a Prima Primissima Díjat.


Tandori és Egerszegi is Prima 1

Tandori Dezsõt is díjazták (Fotó: MTI)


A magyar tudomány területéről Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a magyar oktatás és köznevelés kategóriájában Hankiss Elemér szociológus, a magyar építészet és építőművészet területéről Finta József építész részesült elismerésben. A magyar írott és elektronikus sajtó kategóriában Rangos Katalin, az MTV elnöki és műsorpolitikai főtanácsadója lett a díjazott.

Zene, sport

A magyar népművészet és közművelődés témában Jankovics Marcell filmrendező, a magyar zeneművészet területéről Perényi Miklós gordonkaművész nyerte el a díjat.
A magyar sport kategóriában Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok kapta az elismerést.

A közönségdíjat a Magyar Állami Népi Együttes nyerte el, az elismerést Mihályi Gábor, az együttes vezetője vette át.
A korábbi évek „primái” közül öten: Bánki András újságíró, Novák Ferenc koreográfus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Szabó István filmrendező és Töröcsik Mari színművész Jubileumi Prima Primissima Díjban részesült. A 40 ezer euróval járó elismerésről Demján Sándor döntött.

50 ezer euro

A Prima Primissima Díjat és alapítványt 2003 nyarán alapította Demján Sándor üzletember, a TriGránit Rt. elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökségének
közreműködésével. A magándíjat azzal a céllal hozták létre, hogy pártoktól és politikától mentesen támogassák és fejlesszék a magyar tudományos, művészeti és kulturális életet, őrizzék a magyar értelmiség eredményeit, értékeit. A felajánlásnak köszönhetően az alapítvány tíz éven át ítélheti oda a kitüntetést.

A primissimák, vagyis a kategóriák győztesei 50 ezer eurót kapnak, és átvehetik a kitartás jelképét: a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot. A többi jelölt (prima) tíz-tízezer euró díjazásban részesül. A közönségdíj szintén 50 ezer euró összeggel és világhírű versenylónak az Ajkai Kristály Kft. által megformált szobrával jár.

Mádl, Szili, Demszky

A pénteki rendezvényen nemcsak a győzteseknek, hanem – kategóriánként – a „primáknak” is átadták a jutalmakat.
A díjkiosztón Krizsó Szilvia, korábbi Prima Primissima díjas, a gála műsorvezetőjeként köszöntötte az eseményen megjelent politikusokat: Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt, Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét. Üdvözölte Bihari Mihályt, az Alkotmánybíróság elnökét, Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, Kovács Tamás legfőbb ügyészt, Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét, valamint több megjelent minisztert és államtitkárt.

A díjátadó végén jelképesen átadták azt az autót, amelyet a közönségdíjra szavazók között sorsoltak ki.
A rendezvény zárásaként Demján Sándor arra kérte a jelenlévőket, hogy tiszteljék és támogassák a kultúrát, mert ezzel az ország fejlődéséhez járulnak hozzá.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik