Belföld

A szocialisták elfogadják a tb-törvény módosításait

A módosításokkal nem lesz olyan pontja az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatnak, ami elfogadhatatlan lenne az MSZP számára; az indítványokat az SZDSZ is támogatja – közölte Kökény Mihály a parlament egészségügyi bizottságának ülése után.

A testület szocialista elnöke hozzátette: a módosító javaslatok a jövő keddi parlamenti szavazás után beépülhetnek a törvényjavaslatba.

Kökény Mihály néhány fontosabb módosítást kiemelve elmondta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár utódszervezeteként létrejövő Nemzeti Egészségbiztosítási Központ számos olyan jogkört – így például hatósági jogosítványt – kap, ami garantálja az állam felelősségét.

Mint mondta, a kisebbségi részvénycsomag értékesítéséből származó bevételt egészségügyi fejlesztésekre kell fordítani, és hasonlóan rendelkezne a törvény az osztalékfizetésről is. Kökény Mihály a fejkvóta számításáról szólva azt mondta: az a cél, hogy „a pénz a beteget kövesse”, vagyis szűnjenek meg a területi egyenlőtlenségek.

Kérdésre válaszolva az MSZP-s politikus kitért arra, hogy a javaslat értelmében a pénztárak átvállalhatják a vizitdíj fizetését, ha a biztosítottak preventív szolgáltatásokat, szűréseket vesznek igénybe, de lehetőség lesz a kórházi napidíj átvállalására is, amennyiben a pénztár szabályzata erről rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik