Belföld

Erősítik a zsinagóga védelmét

Növelik a Dohány utcai rendőrőrs létszámát – jelentette be az országos rendőrfőkapitány, miután a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt.

A megbeszélésen áttekintették az ORFK és a Mazsihisz együttműködésének eddigi tapasztalatait, további lehetséges területeit, valamint azt, milyen közös intézkedésekre van szükség az egyház tulajdonában lévő műtárgyak hatékonyabb védelméért – mondta Bencze József. A főkapitány nem tudta megmondani, hány fővel emelik a Dohány utcai őrs létszámát.

Tárgyaltak arról is, hogyan lehetne riasztórendszerrel felszerelni azokat a helységeket, ahol a műtárgyakat őrzik. Azt kérte a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség vezetőitől – mondta -, készítsenek fényképet, írásos dokumentumot a műtárgyakról.

A zsidó hitközség vezetői nagyra értékelték a rendőrség által a nagyobb egyházi rendezvények biztosításakor nyújtott segítséget, illetve a fokozott odafigyelést a zsinagógákra, imaházakra, temetőkre. Üdvözölték azt az elképzelést, hogy a rendőrség a Teve utcai székházában imaszobát szeretne létrehozni, amelynek ökumenikus célú működtetéséhez a Mazsihisz is hozzájárul.

Bencze József szerdán Bölcskei Gusztáv püspökkel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével találkozott. A zsinati elnök ugyancsak támogatta az imaszoba kialakításának tervét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik