Takács Albert közölte: az uniós országok belügyi és igazságszolgáltatási tanácsa csütörtöki ülésén pont kerül a folyamat végére. A tárcavezető nagyon fontos dátumnak nevezte december 21-ét, amikor „az országhatárok elillannak, jelképessé válnak”.
Mint fogalmazott, bár az államhatárok az átlagember számára a schengeni csatlakozás után láthatatlanná válnak, előfordulhat, hogy ideiglenesen ismét bevezetik az ellenőrzést. Ez történhet például a jövő évi, Ausztria és Svájc által közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnokság idején.
Potápi Árpád fideszes országgyűlési képviselő szerdai közleménye szerint a schengeni térséghez való csatlakozás még inkább ráirányítja a figyelmet a határon túl élő magyarok iránti felelősségre, főképp azokra, akiket a schengeni határ elválaszt Európától.
„A magyar kormánynak nem az a kötelessége, hogy sikerjelentéseket adjon, hanem hogy biztosítsa a schengeni határokon kívül élő magyarok számára az anyaországgal való zavartalan kapcsolattartást” – fogalmaz a képviselő.
