Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként az aláírás után elmondta: a dokumentum keretmegállapodás, alapvetően politikai, közjogi, társadalmi együttműködésről szól. Az a célja, hogy a két párt a baloldali szavazók széles körét együttesen jobban elérje. A két párt egyezteti társadalmi és szakpolitikai szándékait, és előzetesen konzultál a legfontosabb kezdeményezésekről.

Kapolyi László és Gyurcsány ferenc (Fotó: MTI)
Gyurcsány szerint a a megállapodás nem zárja ki, hogy közös lista, közös jelöltek legyenek. Akik komolyan gondolják az együttműködést, azoknak nem érdekük olyan helyzet előidézése, hogy egymással szemben lépjenek fel – fogalmazott. 2010 még messze van, nem megalapozottak a választásokkal kapcsolatos spekulációk – tette hozzá. Együttműködésről, és nem beolvadásról van szó – hangsúlyozta Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője.
A szociáldemokrata párt megőrzi szervezeti önállóságát. Önálló pártként, de döntően azonos értékeket képviselve kívánunk együttműködni az MSZP-vel – hangoztatta Kapolyi. Az MSZDP elnöke szerint a két baloldali párt között az együttműködés az 1990-es évek eleje óta lépésről lépésre egyre szorosabb.
