Belföld

A férfiak önzése söpörte le a női kvótát?

Bár múlt héten az Országgyűlés leszavazta a női kvótára vonatkozó javaslatot, az azt kidolgozó Sándor Klára bizakodó. A tervezetet bírálók közül mindenki azt emelte ki, hogy több nő kell a parlamentbe, ám nem a kvóta bevezetése a megoldás. A támogatók szerint az állásukat féltő férfiak szavazták le. Nézze meg videónkat!

A múlt hétfőn leszavazott női kvótáról szóló javaslatot némileg módosítva, de ismét el szeretné fogadtatni az SZDSZ. A tervezetet kidolgozó Sándor Klára liberális képviselő lapunknak elmondta, a nyugati demokráciákban eddig nem találtak ki jobbat a probléma megoldására. Ezért tartja elfogadhatatlannak azokat az érveket, hogy az ötlet jó, ám nem ez a megoldás. „Ha nem ez, akkor mi?” – tette fel a költői kérdést. Sándor Klára hozzátette: ha az igen-nemek arányát nézzük, az előbbiek voltak többségben, ezért az amerikai nagykövet gratulált neki a sikerhez.

Nem volt női összefogás

A kétharmados törvényt a szavazáskor 132-en támogatták, 97-en mondtak nemet rá, 118-an pedig tartózkodtak. Utóbbi két csoportban több nő is volt. Vígh Ilona Fideszes és Hoffmann Rózsa KDNP-s képviselő egyértelműen elutasította a javaslatot. A Fideszes Molnár Ágnes és Szabó Erika pedig tartózkodtak. „Én is úgy gondolom, több nőre van szükség a közéletben, ám amit az SZDSZ javasolt, az rossz megoldás. Ezért tartózkodtam, nem akartam kategorikusan nemet mondani” – mondta a FigyelőNet kérdésére Szabó Erika.

Több nő egyáltalán nem is ment el szavazni: közöttük volt például Dávid Ibolya is, aki pártja álláspontja szerint elutasította a kvótára vonatkozó felvetést, ennek azonban a szavazóteremben nem adott hangot.

A férfiak önérdekből szavazták le?

A szintén fideszes Pelczné Gáll Ildikó viszont megszavazta az indítványt, bár a kvótával ő sincs kiegyezve. Kérdésünkre, hogy okolható-e a kudarcért a listáról bejutott férfi politikusok állásféltése, egyértelműen igennel válaszolt. Ezen a véleményen van egyébként Sándor Klára is, aki politikusként nem, társadalomkutatóként azonban egyértelműen úgy nyilatkozott, ez fontos szempontot jelentett. Ha ugyanis bevezetnék az új rendszert – fűzte hozzá a SZDSZ-es politikus – a most listáról bekerülő férfiak fele kiesne a parlamentből.

A férfiak önzése söpörte le a női kvótát? 1

Sándor Klára és Magyar Bálint – együtt léptek a nõkért (Fotó: MTI)

A szabad demokrata Gulyás József nyíltan szembement saját pártjával, és elutasította a frakciója által benyújtott javaslatot. Mint lapunknak kifejtette, az elvvel ő is egyetért, de szerinte a nőket is degradálja, ha kvótával kerülnek be. Gulyás felháborítónak tartja azt a feltételezést, hogy a férfi politikusok saját egzisztenciális szempontjuk miatt szavaztak volna az indítvány ellen.

A kormányt is érintette volna

Sándor Klára és Magyar Bálint szeptemberben jelentette be, hogy közös törvényjavaslatot nyújt be. Ebben a választási eljárásról szóló kétharmados törvényt akként módosították volna, hogy a pártlistákon felváltva következzenek a különböző nemű jelöltek, illetve ha egy megválasztott képviselő valamilyen okból kiesik, a helyére pártja csak vele azonos neműt állíthasson. A változtatás az önkormányzatokat és a kormányt is érintette volna: utóbbi harmadát kellett volna a szebbik nem képviselőivel feltölteni.

Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának november 13-i ülésén a képviselők támogatták azokat a módosító javaslatokat, amelyek lehetővé tennék a női kvóta bevezetését a választásokon a pártlistákon.

Sándor Klára folytatja

Hétfőn a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ-MPSZ képviselői kerekasztal egyeztetést tartottak a női kvótáról. „A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy nem lehet szótlanul elmenni amellett, hogy a magyar lakosság 62 százaléka támogatta a női kvótára vonatkozó eredeti javaslatot, és a megkérdezettek 71 százaléka több nőt szeretne látni az Országgyűlésben” – áll az SZDSZ lapunkhoz eljuttatott közleményében. Biztató fejleményként értékelték, hogy a parlamenti képviselők több mint a fele a szavazás során támogatásáról biztosította a Sándor Klára és Magyar Bálint nevéhez fűződő kezdeményezést. Az egyeztetés végén a résztvevők négypontos cselekvési tervet fogadtak el: először a női kvótáról szóló konszenzusos javaslat 3-párti elkészítése a feladat. „Fontos, hogy ne látszatmegoldásokat dolgozzanak ki, hanem valódi intézkedéseket. Ezután el kell érni, hogy a jelenlegi női képviselők száma már a következő választások eredményeképpen minimum megduplázódjon. Végül, de nem utolsósorban a végső cél csak az lehet, hogy 2014-ben a listás országgyűlési képviselők fele nő legyen” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik