Belföld

Vasúti kerekasztalt szeretne az MDF

A párt szerint a vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívására jó alkalmat kínál az új miniszter hivatalba lépése. Az MDF álláspontja szerint a szaktárca és a nemzeti vagyonkezelő képviselőinek, a polgármestereknek és a szakpolitikusoknak is részt kellene venni a tárgyalásokon.

„Az MDF Országos Választmánya kezdeményezi a vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását. Teljesen egyértelmű, hogy az alacsony forgalmú mellékvonalakról szóló tárgyalások nem voltak alaposak” – jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta: a megszüntetésre ítélt mintegy negyven vasútvonal harmada üzemeltethető lenne térségi vasútként, ha az önkormányzatok számára egyértelművé válna, hogy milyen támogatást kaphatnak ehhez az államtól.

Az MTI kérdésére válaszolva Katona Kálmán kiemelte: a sztrájk helyett a tárgyalások vezethetnek eredményre a kérdésben. A munkabeszüntetés terve a vasúti dolgozókat is megosztja, ráadásul a határozatlan idejű sztrájk nehezen kivitelezhető – fűzte hozzá.


Gaskó István, a Liga Szakszervezetek, és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke pénteken jelentette be: december 17-én reggel 6 órától határozatlan időre országos vasúti sztrájkot hirdetnek, amelyet fenntartanak mindaddig, amíg a kormánnyal nem tudnak megegyezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik